Kezdődik az iskola? – Dióolaj

Hamarosan itt a szeptember, ami egyet jelent az óvoda és iskolakezdéssel. Sokan már teljes lázban égünk, hogy minden megvan-e, nem hagytunk-e ki valamit a szükséges dolgok közül és mindene meglesz-e gyermekünknek.

Egy-egy ilyen felfokozott helyzetben a megszokottnál nagyobb koncentrációra van szükségünk. De nem csak nekünk szülőknek ad okot aggodalomra az a bizonyos első nap, hanem gyermekeink számára is sok új dolgot tartogat. Különösen azoknak a kis lurkóknak, akik először lépik át az óvoda, vagy az iskola kapuját. Számukra ez egy új, ismeretlen helyzet, melyhez majd alkalmazkodniuk kell.

Nagy-britanniai kutatók vizsgáltak 8-13 éves korú gyerekeket, akik omega-3 és omega-6 esszenciális zsírsavakat tartalmazó táplálékkiegészítőt kaptak. A három hónapig tartó kísérlet végén jelentős javulás következett be olvasási készségükben, koncentrációjukban, problémamegoldási képességükben és memóriájukban. Volt olyan kisgyerek, aki korábban egyáltalán nem szeretett olvasni, a kísérlet után azonban a tévézés helyett inkább az olvasást választotta.
A vizsgálat végén a gyerekek agyáról  felvételeket készítettek, melyekből megállapították, hogy három évnyit fejlődött agyuk annak köszönhetően, hogy nőtt az idegi összeköttetések száma és az agysejtek sűrűsége is (az omega-3 és omega-6 zsírsavak fogyasztásának eredményeképpen).

Ahhoz, hogy gyermekünknek segítsünk a koncentrálásban, vagy abban, hogy könnyebben tudjon alkalmazkodni egy számára szokatlan, új helyzethez nem kell különféle mesterséges táplálékkiegészítőket adnunk.

Az Omeg-a3 zsírsav a telítetlen zsírsavak közé tartozik. A  100%-ban természetes GastrOlaj hidegen sajtolt dióolaj pedig rendkívül gazdag (89,3%) telítetlen zsírsavakban, így fogyasztásával sokat tehetünk mind saját, mind pedig gyermekeink egészségéért és az örömtelibb óvodai és iskolai napokért!

Egészséges élet?! – Természetesen 🙂

 

banner_feliratkoztatás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .