Bőrproblémák okai – lehet lelki gond a háttérben?

Amikor valaki gyakori bőrproblémával küzd, nem biztos, hogy először az jut eszébe, hogy ennek akár lelki okai is lehetnek.

Pedig egyre több betegség kapcsán derül ki, hogy bizony a lelki egyensúly hiánya is szerepet játszik a kialakulásában és adott esetben a gyógyulásban is.

Szakemberek még azt is összefoglalták, hogy melyik bőrbetegség, milyen problémáról árulkodhat. Ezt foglaltam össze neked most!

Olvastam egy nagyon érdekes cikket, melyben összefoglalták, hogy az egyes típusú bőrbetegségek mögött milyen lelki terhek húzódnak meg.

Ilyen lehet például:

  1. Bőrallergia: a bőrallergia árulkodhat túlzott érzékenységről, olyanról, amire a külvilág nem figyel, ezért a szervezet így hívja fel rá a figyelmet (mintha jelzést adna).
  2. Bőrpír: olyan mint egy színváltás. Gyakran előfordul mikor zavarba jön valaki, azt is jelezheti, hogy el akar bújni.
  3. Bőrszárazság: jelenthet egyfajta önvédelmi folyamatot, mikor a szervezet úgy érzi, hogy veszélyben van.
  4. Szemölcs: sok esetben túlzott harag, gyűlölködés eredményezheti.
  5. Herpesz: lehet konfliktusok méreganyagának kicsapódása.

Ez csupán egy rövid összefoglaló, a témával kapcsolatban sokféle álláspontot találhatsz, ha utána olvasol. Mivel én magam nem vagyok orvos, ezért nem tudok ide vonatkozó szakorvosi véleményt megosztani veled, de tapasztalataim és szakorvosokkal történő konzultációim alapján azt mondhatom, hogy a szervezetet hosszú ideig stresszes állapotban van, akkor előfordulhat, hogy mindez bőrproblémák megjelenésében mutatkozik meg.

A hosszú ideig tartó stressz azonban nem csupán a bőr egészségét támadhatja meg, hanem számos más szervünk működésére is veszélyt jelenthet. Ezért nagyon fontos odafigyelni arra, hogy néha lassíts, néha kapcsolódj ki és hagyd, hogy a szervezeted erőt gyűjtsön az újabb kihívásokra.

Tudom könnyű ezt mondani, hiszen a mindennapi mókuskerékből nehéz kitörni. Soha semmire nincs idő, állandóan rohanni kell és a legutolsó, ami eszedbe jut az, hogy önmagadra időt fordíts.

Pedig hidd el, hogy ha túl sokáig teszed félre önmagadat, akkor a szervezeted előbb-utóbb valami komoly betegséggel fogja elintézni, hogy megállj és elgondolkodj.

Ne várd meg ezt, inkább próbálj meg kis lépésekben haladni. Nem azt mondom, hogy egyből kezdj el hetente 3-szor konditerembe járni, netán futni vagy masszázsra járni.

Inkább próbálj meg időnként egy kis énidőt kialakítani magadnak! Ez lehet egy kellemes fürdő, amit elkészítesz egy nehéz nap/hét végén. Fontos, hogy ide ne vigyél magaddal telefont vagy bármilyen elektromos kütyüt, ami elterelné a figyelmedet és csak tovább pörgetné az agyadat. Próbálj meg csendben relaxálni, vagy ha mégis úgy érzed, hogy valamit szeretnél csinálni, akkor válassz egy olyan könyvet, ami feltölt, kikapcsol.

Ha kicsit több időt tudsz szánni a kikapcsolódásra, akkor iktass be hosszabb sétákat, kirándulásokat a szabad levegőn és szintén hagyj otthon mindenféle elektromos eszközt. Csak önmagadra és a természet szépségeire figyelj.

Tehetsz még egy dolgot, ami szintén nem tart hosszú ideig. Bevezetheted a hétköznapjaidba a hidegen sajtolt növényi olajok fogyasztását. Naponta 1 evőkanál elfogyasztásával számos értékes zsírsavat juttathatsz a szervezetedbe, melyek hosszú távon kifejtik jótékony hatásukat.

Vannak olyan olajok, melyek kifejezetten stresszes embereknek segíthetnek. Ilyen például: 

1. Hidegen sajtolt barackmagolaj: jó hatással van az hidegen sajtolt olajokidegrendszerre, idegnyugtató és stresszoldó hatása is lehet.

2. Hidegen sajtolt mákolaj: a mákot és a belőle készült hidegen sajtolt mákolajat már a népi gyógyászat is nyugtató hatásúként ismeri. Erősítheti az idegrendszert és csökkentheti az izomfájdalmakat, valamint pozitív hatással lehet az idegrendszerre.

3. Hidegen sajtolt dióolaj: magas telítetlen zsírsavtartalma szakemberek szerint jótékony hatással lehet az idegrendszerre.

Azon felül, hogy a hidegen sajtolt olajok rendszeres fogyasztása jótékony hatással lehet az idegrendszerre, még a bőrödre is jó hatással vannak. A hidegen sajtolt olajok, amiket mi is készítünk tartalmaznak E-vitamint, mely hozzájárulhat a bőr egészségének megőrzéséhez! Szóval duplán jól jársz! 😉

Ne feledd, csupán napi egy evőkanál Önmagadért!

Mikor kezded? 🙂

Ha pedig valami komplex megoldást szeretnél, akkor a legjobb helyen jársz! Elkészültek legújabb csomagjaink, melyeket kifejezetten száraz bőrűek részére állítottam össze! Kattints a képre és ismerd meg őket! 🙂

bőrápoló száraz bőrre

Bőrproblémák okai – lehet lelki gond a háttérben?” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Tanúsíthatom, hogy a lelki probléma nagyon sok gondot okoz. Egy trauma után deréktől a bokámig kivert az övsömör. Soha ne tapasztalja meg senki sem azt a fájdalmat,

    1. Kedves Vera!
      Igen, sajnos sokszor vannak fizikai tünetek is. Köszönöm, hogy megosztotta velem a tapasztalatát, remélem már sikerült meggyógyulni mind a lelki, mind a testi betegségből! Jó egészséget kívánok!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .