Feszült reggelek – természetes megoldás

Két kisgyermekes anyukaként bizony nem indul minden reggel madárcsicsergősen, vidáman.

Nem azért, mert a gyermekeim rosszak lennének. Na jó, néha elfordul hiszti, de úgy érzem, hogy nem ez a feszültség alapja.

Sokkal inkább az előttem tornyosuló feladatok, megoldásra váró problémák, tehetetlenség érzése és a félelem, hogy nem sikerül boldogulnom. Ez az ami nyomaszt reggel, mikor kinyitom a szemem.

Egy ideig bírom ezt a terhet, de aztán úgy érzem, hogy összenyom.

Tényleg így kell egy kisgyerekes anyukának indítania a napot? Nincs erre más megoldás?

Próbáljuk meg összeszedni, hogy min lehetne változtatni!

Rohanás, kapkodás reggel

Korábban nagy probléma volt, hogy úgy éreztem, nem jut időm reggel semmire. Mióta napközben nem itthonról dolgozom, muszáj például a mosást, teregetést reggelre időzítenem. Ezen felül még van pár dolog, amit reggel szeretek elvégezni, de ha nincs idő rá, akkor feszültséget okoz.

Megoldás lehet: nekem bevált, hogy egy negyed órával korábban kelek fel, mint korábban. Ha sikerül a család előtt felkelnem, akkor az a negyed óra csak az enyém. Most azt gondolod, hogy negyed óra szinte semmi, de gondolj csak bele, hogy mennyit érne akkor, ha induláskor azt mondhatnád, hogy még nem kell rohanni, mert még van negyed óránk 😉

Nagy probléma: mit eszik a család? 

Nekem személyszerint az egyik nagy gondot az okozza, hogy ki kell találnom, hogy mit főzzek, mi legyen a következő napi ebéd. Szeretek főzni, és ha valaki megmondja, hogy mit enne, akkor nem lenne semmi gond. A gond ott kezdődik, amikor senkinek nincs ötlete – köztük nekem sem – és elkezd feszíteni ez a tehetetlenség érzés.

Mi lehet erre a megoldás: menüterv.
Ez nekem nagyon bevált. De ne arra gondolj, hogy leültem és egyszerre meg tudtam csinálni. Sokkal könnyebb volt, hogy vezettem egy ideig, hogy mit szeretnek a gyerekek, mit eszünk meg mi is szívesen és ebből összejött egy csomó étel. Ezeket felírtam egy lapra és ebből állítom össze mindig a heti vagy kétheti menüt.
Szeretem, mert van benne szabadság, hiszen az éppen aktuális napjainkra tudom szabni, viszont nagy segítség, hogy van egy alap, amire támaszkodhatok.

Mikor lesz időm a házimunkára? Már megint szanaszét van minden!

Na ez az a probléma, amivel szerintem minden kisgyermekes anyuka találkozik. Néha végignézek a lakáson és azt látom, hogy soha nem lesz rend. Tudod, hogy miért van ez? Mert kapkodok, mindenbe belekezdek és semmivel nem végzek.

Megoldás lehet: házimunka rend. Mivel nálunk már nem olyan kicsik a gyerekek, így már számíthatok rájuk. Vannak olyan feladatok, amiket átvállalnak és az csak az övék. Például a nagyobb gyerekek már tudnak porszívózni, ruhákat elrakni, szemetet kivinni. A kisebbeknek pedig a portörlés, a virágöntözés, az elöl hagyott játékok vagy szennyes ruha elpakolása lehet jó feladat.
Érdemes egy tervezetet írni, hogy melyik nap ki és mit végez el a feladatokból, kirakni egy jól látható helyre a lakásban és mindenkinek tartania hozzá magát. 🙂

Lelki feszültség, alacsony energiaszint

Ez az egyik olyan pont, amire mindenképpen időt kell fordítani. Nem szabad figyelmen kívül hagyni egyik szülőnek sem. Önmagukra fordított idő, önmagunkba fektetett energia olyan dolog, ami megtérül. Hiszen ha mi nem vagyunk rendben, akkor a család sem lesz rendben.

Tapasztalatból tudom, hogy ha az én erős bástyám meginog, akkor azt a gyerekek egyből megérzik. Nem olyan nyugodtak, nem olyan felszabadultak és nehezebben megy nekik a koncentrálás is. Hiába, kölcsönhatásban állunk egymással 🙂

Megoldás lehet: találj olyan dolgokat, amik téged is energiával töltenek fel a mindennapok során.

Ha neked állandóan csak a feladatok, a megoldandó problémák jutnak, ha úgy érzed, hogy megoldottál egy problémát, de nem örülhetsz, mert úgyis jön majd egy másik, akkor előbb vagy utóbb kimerülsz.
Kell, hogy legyen valami, ami feltölt, ami kizökkent, amitől úgy érzed, hogy a mellkasodra nehezkedő súly először könnyű lesz, majd eltűnik.

Lelki egészség

Ehhez szorosan hozzátartozik az, amiről az előbb írtam. Találj egy olyan tevékenységet, ami feltölt. Nem baj, ha nincs hobbid, vagy most úgy érzed, hogy nem vagy tehetséges semmiben. Nem kell, hogy olyan legyen ez a dolog, ami csak további idegességet okoz neked.
Ha kezdetben nem jut eszedbe semmi, akkor próbálj olvasni, zenét hallgatni, rajzolni, színezni, készíteni valami finomságot vagy tényleg bármi apróság, ami örömmel tölthet el. Sokan ezt énidőnek hívják. Szerintem ez egy jó megfogalmazás, hiszen az „én” kerül középpontba, azaz magadra figyelsz.
Sokszor az is elég, ha csak hátradőlsz egy kényelmes fotelba és bámulsz ki a fejedből 😀
Nekem ez sokszor bejött. 

Miután megismerkedtem az illóolajokkal, ezt a kis énidőt kiegészítettem velük. Beszereztem egy diffúzort (ebbe lehet beletenni az illóolajokat) és párologtattam különböz illatokat. Szép lassan megtaláltam azokat az illatokat, melyek kellemes érzést váltottak ki belőlem. Egy idő után már összekapcsolódott bennem a kellemes illat és a kellemes érzés.

Milyen illóolaj közül választhatsz?

 

Nekem bevált a citrom illóolaj. Kellemes, friss élénkítő illat, amit megtalálsz webáruházunkban is (ide kattints érte).

Ha több időd van magadra, akkor nyugodtan töltsd az énidőt egy kellemes fürdővel vagy arcpakolással, masszázzsal. 

Az esszenciális olajokat külsőleg is használhatod. Egyik legjobb módszer, ha a talpba masszírozol néhány cseppet.

A harmónia, a nyugalom és a relaxáció támogatásában a társad a doTerra Balance kiegyensúlyozó olajkeverék lehet, melyet én is jó szívvel ajánlok. Kattints a képr

e és ismerd meg!

Testi egészség

Lehet, hogy nem is gondolnád, de az elfogyasztott ételeid is befolyásolhatják a stressztűrő képességed és a hangulatod. Ha ugyanis egyoldalúan táplálkozol, akkor kialakulhatnak hiányállapotok egyes vitaminokból és ásványi anyagokból.

Természetgyógyászok tanácsai alapján tudom, hogy például a kevés telítetlen zsírsavfogyasztás megnövelheti a stressz és a depresszió kockázatát. Számomra ez egy nagy felismerés volt, amikor elkezdtem a hidegen sajtolt olajokkal foglalkozni.

Eleinte nem is gondoltam volna, hogy mekkora ereje lehet egy-egy kanál olaj naponta történő elfogyasztásának. A vásárlói visszajelzések azonban meggyőztek arról, hogy tényleg így van. A legtöbben általános erőnléti javulásról, jobb közérzetről és erősebb szervezetről számoltak be.

Hogyan érdemes fogyasztani a hidegen sajtolt olajokat?

Ha élvezni szeretnéd jótékony hatásukat, akkor az alábbiakra figyelj oda:

  1. Fogyaszd őket kúraszerűen, azaz minimum 3 hónapon keresztül.
  2. Reggel éhgyomorra idd meg a napi ajánlott mennyiséget (általában 1 evőkanál felnőtteknek).
  3. Az olaj elfogyasztása után ne egyél/igyál kb. 1-15 percig.
  4. Az olaj elfogyasztása után közvetlenül ne kávézz/teázz, illetve ne fogyassz citrusféléket.

Saját tapasztalatból azt mondhatom, hogy a rendszerezettség, a rendszeresség óriási erővel bír egy ilyen helyzetben. Még egy kicsike lista is sokat segít, hiszen segít legyőzni a tehetetlenség és átláthatatlanság által kiváltott feszültséget. Látni fogod magad előtt a feladatokat és tudod, hogy mit kell megcsinálni, nem pedig egy káoszként lebeg feletted.

Ne oldalakon keresztül írd a napi listákat, mert átesel a túloldalra és akkor majd az fog feszíteni, hogy nem tudtál mindent megoldani. Napi feladatlista kezdetben csak néhány pont legyen, de írd fel nyugodtan a napi olajfogyasztást, mozgást vagy bármi mást is.

Ha vannak nagyobb rád váró feladatok, akkor azokat inkább heti vagy havi tervbe írd fel. Oszd őket több kisebb feladatra és így már látni fogod az utat, ami a célod eléréséhez vezet! 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .