Harmincasok közé tartozol? Ez Neked szól!

Én magam is a harmincas éveimben járok és nagyon egyet tudok érteni azokkal a cikkekkel, felhívásokkal, hogy nekünk már ebben a korban oda kell figyelnünk önmagunkra.

Nem, nem gondolom, hogy öregek lennénk. Nem erről van szó!
Egyszerűen csak megváltozott, felgyorsult a világ, amihez próbál a szervezetünk alkalmazkodni – több, kevesebb sikerrel.

Mire is gondolok pontosan?

Érezted már magad úgy, hogy hirtelen, minden ok nélkül szédülsz, verejtékezel, látszólag minden ok nélkül feszült vagy?

Ezek bizony egy-egy jelzések, segélykiáltások a szervezetünk részéről. Én magam is édesanya vagyok, dolgozom és háztartást vezetek, így jól tudom, hogy egy harmincas éveiben járó fiatal nőnek mi mindenre oda kell figyelnie naponta.

Ha Te még nem nevelsz gyereket, akkor is érintett lehetsz, hiszen egy teljes embert kívánó, szellemi vagy akár fizikai megterheléssel járó munka esetén is küldhet jelent a szervezeted.

Mi történik velünk?

Azt hiszem divatos szó manapság a stressz. Nem szeretem a felkapott divatos kifejezéseket, de mégis ezt helyzetet a stressz, a túlhajszoltság írja le a legjobban.

Miből áll egy napunk?
Reggeli rohanás, készülés, esetenként dugó, járatok késése, egész nap feszült légkör a sok feladat miatt, este rohanás haza, kinek otthoni munka, kinek még tanulás a gyerekkel…

Folytathatnánk a sort, ugye?

Hol helyezkedsz el Te magad ebben a sorozatban? Hol található az önmagadra fordított idő?

Na itt, ezen a ponton kell megállni. A sok feladat, a sok elvárás (amit sokszor mi magunk állítunk magunk elé, nem feltétlenül a külső elvárásokra gondolok) hatalmas súlyt helyez a vállunkra. A szervezetünk egy ideig csak dolgozik, tűr és kiszolgál bennünket, de egy idő után már nincs tovább.

Elfárad, feladja a küzdelmet és ez általában valamilyen betegség formájában mutatkozik meg. A stressz, a mozgás hiánya és a rossz táplálkozás eredményeképpen koleszterinproblémák vagy akár vérnyomásproblélmák is kialakulhatnak.

Szerintem erre a következő hármas szabály lehet a megoldás!

  1. Énidő – amit magadra fordítasz minden nap (lehet, hogy csak napi 5 perc, de arra is szükség van)
  2. Egészséges étrend – kerülöd a gyorséttermi, gyorsfagyasztott, félkész ételeket és helyettük egészségesebb ételeket fogyasztasz (egy gyors saláta hidegen sajtolt olajjal tökéletes tápláló, gyorsan elkészíthető és nagyon finom)
  3. Mozgás – ne gondolj egyből kemény, edzőtermi edzésekre (persze belefér, akkor miért ne), kezdj sétával, kocogással, napi 20 perc otthoni tornával, bármivel, amivel naponta kicsit átmozgatod magad

Tudom, már hallom is a fülembe, hogy néhány azt mondják, hogy nincs idejük ezekre a dolgokra.
Kell, hogy legyen időd rá, mert máskülönben megbetegszel és akkor viszont kénytelen leszel időt szánni ezekre a dolgokra.
Nem fenyegetni vagy megijeszteni szeretnélek, csak arra szeretném felhívni a figyelmedet, hogy a megelőzés sokkal könnyebb, mint a betegségek gyógyítása.

Saját példámat tudom mondani Neked. Sokszor voltam én is úgy, hogy azt éreztem, hogy semmire nincs időm.

Önmagamra fordítani az időt, arra, hogy leüljek, olvassak, pihenjek csak pazarlás, hiszen eközben annyi mindent meg tudnék még oldani – jaj de gyakran mondtam ezt magamnak. Aztán jelentkezett néhány a fenti tünetekből és úgy döntöttem, hogy az állandó maximalizmusomból (mely szerint minden téren tökéletesen helyt kell állnom, mert ha nem akkor nem vagyok elég jó) engedek.

Nem szeretnék hazudni Neked. Nem volt könnyű meg is valósítani. De megérte, mert most már másképp látom a dolgokat. Azért írom le ezt Neked, hogy Te már ne juss el a jelekig, hanem tedd meg az első lépést, cselekedj és élj egészségesebben!

Szeretnéd tudni, hogy a hidegen sajtolt olajok hogyan illeszthetők be a hétköznapjaidba? Melyiket hogyan használhatod, hogy megőrizd egészségedet?
Iratkozz fel a heti GastrOlaj hírekre és lépésről-lépésre segítek Neked egészségesebben élni, rendben?

Ide kattints kérlek a feliratkozáshoz=>

feliratkozomgomb

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .