Az anyagcsere problémák sokunk életét megnehezítik. Ha szenvedtél már tőle, akkor tökéletesen megérted miről beszélek, ha azonban még nem tapasztaltad az ebből adódó kellemetlenségeket, akkor is érdemes elolvasnod a levelem, mert ha odafigyelsz az alábbiakra, akkor később nem kell szenvedned.
Hogyan lehet elkerülni az anyagcsere lelassulását?
Kutatások bizonyítják, hogy a kevés pihenés (pl. napi 5, vagy annál kevesebb időtartamú alvás) károsan hat az anyagcserére. Ezért figyelj oda a nyugodt éjszakai pihenésekre. Kutatások arról is szólnak, hogy aki sokat éjszakázik, annak a szervezete zsírt raktároz mégpedig azért, mert a szervezete azon képessége, mely a tápanyag felhasználásért felelős, veszélybe kerül.
A hidegen sajtolt növényi olajak közül álmatlanság esetén a mákolaj fogyasztását javaslom. Segít ellazulni. Érdemes lefekvés előtt fogyasztani naponta 1 evőkanállal.
2. Reggelizz minden nap!
Biztosan hallottad már a mondást, hogy reggelizz úgy, mint egy király. Szakértők szerint a legrosszabb, amit tehetsz ha gyorsítani szeretnéd az anyagcserédet az az, ha kihagyod a reggeli étkezést. Nagyon fontos, hogy felkelés után maximum 1 óra teljen el az első étkezésig.
Természetesen az is nagyon fontos, hogy mit fogyasztasz reggelire. A hidegen sajtolt növényi olajok között is találhatsz több olyat, melyek segítségedre lehetnek lassú anyagcsere esetén magas telítetlen zsírsavtartalmuk miatt.
Ilyen például a dióolaj, a tökmagolaj, mely kiváló lehet szendvicskrémekbe, túróba, vagy akár müzlibe is.
Ne feledkezz meg a megfelelő mennyiségű folyadékbevitelről sem, melynek szerepe az, hogy a szervezetet megtisztítsa a salakanyagoktól. Itt csak tiszta csapvíz számít (napi minimum 1,5-2 literről van szó).
3. Kerüld a stresszt!
Szakértők szerint, aki sokat idegeskedik többször nyúl a nassolni valók után is. Ehhez még hozzájön az is, hogy a sok stressz miatt nem is alszik nyugodtan. A kettő együtt, vagyis a nem alvás és az túlzott idegeskedés hatással lehet a pajzsmirigyre, ami többek között olyan hormonokat termel, melyek befolyásolják az anyagcserét is. Ha a szervezetedben nem megfelelő ez a hormonszint, akkor lelassul az anyagcsere, mely fáradtsághoz, depresszióhoz, vagy súlygyarapodáshoz vezethet.
Az idegrendszer karbantartására legjobb hidegen sajtolt olaj a dióolaj és a barackmagolaj.
4. Mozogj minden nap!
Kutatások bizonyítják, hogy az ülőmunka, a kevés mozgás lelassítja az anyagcserét. Ha mégis ülőmunkára vagy ítélve csempéssz be néhány olyan percet, amit napközben is mozgással tölthetsz. Például telefonálás közben is fel lehet állni és kicsit átmozgatni a lábakat, ugye? 😉
Ha szerencsésebb vagy és eljutsz egy edzőterembe, vagy otthon tudsz időt szánni a rendszeres mozgásra, akkor figyelj oda, hogy ne váljon egysíkúvá a testedzés. Fontos, hogy időközben változtass a gyakorlatokon, illetve hogy beiktass súlyzós edzéseket is.
5. Kerüld a zsíros ételeket!
Amennyire csak lehet kerülni kell a zsíros ételeket. Nem árt, ha a gyorséttermeket is elkerülöd. Ennek az oka az, hogy a zsíros ételek ösztönöznek egy gént, mely a felesleges zsír raktározására készteti a szervezetet.
Ha fenti javaslatok közül akár csak egyet-kettőt is megfogadsz, akkor máris sokat tettél a megfelelően működő anyagcserédért. De szerintem ezek között nincs olyan, amit nehezedre esne megfogadni, igaz?
Ha tetszett a cikk, akkor iratkozz fel hírlevelünkre és tölts le ajándék Növényi olaj kisokosunkat!