Ekcéma temészetes ellenszere

Az előző bejegyzésemben arról írtam, hogy mi is mennyi ideig küzdöttünk a kislányommal a visszatérő viszkető foltokkal. Sok-sok készítményt kipróbáltunk – persze főleg olyanokat, amelyikre rá volt írva, hogy természetes, hogy értékes összetevők stb. Nem meglepő ha azt mondom, hogy nem használt, ugye?

De aztán történt egy nagy változás az életünkben, férjemmel elkezdtünk egy vállalkozást, melynek keretében hidegen sajtolt olajokat készítünk GastrOlaj márkanév alatt.

dióolaj

mogyoroolaj_gastrolaj

Amikor elkezdtünk foglalkozni ezekkel a hidegen sajtolt növényi olajokkal még nem gondoltam arra, hogy a kislányunkat kínzó viszketésre is megoldást találunk. Nagyon érdekelt, hogy melyik olaj mire jó és melyiket hogyan kell használni. Sokat olvastam, kutattam és  így bukkantam rá arra, hogy a hidegen sajtolt dióolaj és a hidegen sajtolt mogyoróolaj mennyire jótékony hatású lehet ekcéma esetén. Sok-sok vitamin és értékes összetevő, ami megtalálható bennük, szinte csodát tett kislányunk bőrével.

Bőrgyógyásszal is konzultáltam, aki elmondta, hogy az ekcémára hajlamos bőr ápolására, hidratálására kifejezetten oda kell figyelni (ezen kívül elmondta, hogy fontos a könnyen emészthető étrend, a rost dús étkezés és a megfelelő folyadékmennyiség is). Fontos, hogy ne maradjon ki egyetlen nap sem és figyeljünk oda arra is, hogy milyen készítményeket használunk. Fontos az is, hogy a bőrt ne csak külsőleg, hanem belsőleg is hidratáljuk.

Mit tartalmaznak ezek az olajok, mitől ennyire ennyire jótékonyak?

Hidegen sajtolt dióolaj tulajdonságai:

– gazdag A-,B- és E- vitaminokban

– gazdag Omega-3 zsírsavakban

– magas vitamintartalma miatt táplálja és védi a bőrt a külső és a belső káros hatásoktól

– magas vitamintartalma és gyulladáscsökkentő hatása miatt segít az érzékeny, problémás, irritált bőrön (pikkelysömör, ekcéma)

– magas vitamintartalma miatt erősíti az immunrendszert, így a védekezőképességet is

– sebes, gyulladt bőrre is alkalmazható gyulladáscsökkentő és gombaölő hatása miatt

Hidegen sajtolt mogyoróolaj tulajdonságai:

– gazdag E-vitaminban,  ami rendkívül fontos a bőrápolás területén, hiszen  kiváló bőrtápláló és hidratáló

– minden bőrtípusra alkalmazható, bár jótékony hatása a száraz, érdes bőr regenerálásában a legszembetűnőbb

– ekcémás bőr esetén is eredményesen használható

Szóval ez a két olaj volt az, amit számunkra meghozta az enyhülést. Mi kislányunk esetében így alkalmaztuk az olajokat:

  • naponta 1 kiskanál hidegen sajtolt dióolaj és hidegen sajtolt mogyoróolaj egyenlő arányú keveréke (ez amellett, hogy belülről hidratálja a bőrt még kiváló immunerősítő is)
  • 100%-os hidegen sajtolt növényi olajat tartalmazó, saját készítésű bőrápoló folyamatos használata

A recept egyszerű:
50 g sheavaj
30 g mogyoróolaj
10 csepp kamilla illóolaj
Én úgy készítem, hogy a sheavajat meglangyosítom, hozzákeverem a mogyoróolajat és habosra verem egy mixerrel. Ha kezd hűlni akkor adom hozzá az illóolajat.

Ha nekünk segített, miért ne válhatna be nálad is? Próbáld ki, hiszen nem veszíthetsz vele mást, mint az égő, viszkető, kipirosodott foltokat!

Természetesen nem csupán az ekcéma elleni harc az, amikor segítségünkre lehetnek a hidegen sajtolt olajok. A mindennapi bőrápolás során is nyugodtan alkalmazhatjuk őket.

  • a még nedves bőrbe masszírozva a bőr feszes és sima lesz (kiválóan alkalmazható barna cukorral keverve bőrradírként – ez az egyik legegyszerűbb és legtermészetesebb bőrradír)
  • mivel kiváló bázisolaj, ezért néhány csepp illóolajjal keverve egy nagyon értékes, természetes és a hangulatodhoz igazítható bőrápolót kapsz, melyet a nyak, illetve a dekoltázsba masszírozhatsz.
  • otthoni frissítő és ellazító pakolásokhoz is kiváló alapanyag
  • készíthetsz vele fürdőolajat egy kis méz és illóolajok felhasználásával

És a sort még bőven tudnám folytatni! Fogom is, csak tarts velem a továbbiakban is!

 

 

Ekcéma temészetes ellenszere” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Tisztelt Hölgyem/Uram!

    Kisfiam ekcémájára kipróbáltam a dióolajat, bevált, 2 nap alatt enyhébbek lettek a panaszai. Kérdésem: shea vajjal ugyanúgy kikeverhetem, mint a mogyoróolajat? Köszönettel: Kata

    1. Kedves Kata!
      Nagyon örülök, hogy segített! Természetesen a dióolajjal is elkészítheti a krémet a leírtak alapján.
      Üdvözlettel : Gizella

      1. Köszönöm szépen, mindenképpen kipróbálom úgy is! Már annyi mindent kipróbáltunk, tejallergia vizsgálaton is voltunk, eddig ez a legjobb. Sőt, olvastam valahol, hogy asztmára is jó hatással van, így a nagylányomnál és férjemnél is kipróbáljuk! 🙂

        1. Nagyon örülök, hogy segített! Szívesen veszem a későbbiekben is tapasztalatait! 🙂

          Köszönettel: Gizella

Hozzászólás a(z) M. Jenei Gizella bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .