Ebben az évben nagy hangsúlyt szeretnék fektetni arra, hogy segítsek neked megvalósítani a tervedet/újévi fogadalmadat, miszerint életmódot váltasz. Ehhez létrehoztam itt a blogon egy „Életmódváltás” kategóriát, így minden ehhez kapcsolódó bejegyzést ezzel fogok ellátni.
Korábban már írtam arról, hogy tapasztalataim alapján az életmódváltást apró lépésekben érdemes elkezdeni, hiszen így kevesebb az esély a kudarcra, viszont annál több az esély a sikerélményekre, melyek aztán majd újabb lökést adnak neked!
Nem titkolt szándékom az is, hogy megmutassam neked a hidegen sajtolt olajok szerepét az életmódváltásban, a reggeli rutin kialakításában, hiszen jól tudom, hogy sokan vagytok olyanok, akik nem tudják önmagukban, éhgyomorra elfogyasztani az olajakat, de szeretnék élvezni jótékony hatásaikat. (Ha szeretnél többet megtudni az olajok kúraszerű fogyasztásáról, akkor ide kattintva elolvashatod korábbi bejegyzésemet!)
Most viszont maradjunk annál, hogy mit tegyél, ha életmódváltásba fogtál és megfogadtad a tanácsomat, hogy mindezt a reggeled megreformálásával kezdd.
Gondolom nem lepődsz meg azon, hogy a reggelit fogom kiemelni. Számos egészségügyi kockázattal járhat, ha kihagyod a reggelit. Itt nem kell feltétlenül arra gondolnod, hogy a reggeli csakis a reggel 6 és 7 között elfogyasztott étkezés lehet. Nem erre szeretnék kilyukadni. Arra gondolok, hogy indítsd a reggeledet egy tápláló, energiát adó reggelivel, amit vagy otthon fogyasztasz el, vagy elviszel magaddal. Igen, jól olvastad, az is egy opció, ha magaddal viszed és amikor rád tör a délelőtti éhségroham, akkor nem valami egészségtelen, agyoncukrozott ételt veszel magadhoz.
Talán az sem meglepő a számodra, hogy az elsők között a zabról szeretnék írni neked, illetve a zabpehelyről, mint reggeliről. Rendkívül sokféleképpen elkészíthető, ízesíthető és ezen felül még rendkívül egészséges is.
A zab ugyanis remek fehérjeforrás, tejjel fogyasztva pedig még értékesebb, mert szinte minden esszenciális aminosavhoz hozzájuthatunk. Többféle vitamint, B-vitaminokat, E-vitamint, esszenciális zsírsavakat, kalciumot, magnéziumot, cinket, foszfort, káliumot és vasat is tartalmaz. Nagyon fontos, hogy táplálkozási szakemberek szerint cukorbetegek is nyugodtan fogyaszthatják.
Egyik legjobb tulajdonsága a zabnak, hogy könnyen emészthető és rengeteg rostot tartalmaz, ami nagyon jó hatással van az emésztésre. Sajnos manapság egyértelműen kimutatható, hogy nem fogyasztunk elegendő rostot, emiatt sokan szenvednek székrekedéstől és különböző emésztési panaszoktól. Fontos azonban odafigyelni arra, hogy ha növeled a rostbeviteledet, akkor a napi folyadékmennyiségre is oda kell figyelned.
A zab a szív- és érrendszerre és a koleszterinszintre is jó hatással van.
Az egyik legjobb szénhidrátforrás, azonban mégsem kell attól tartanod, hogy elhízáshoz vezet. Könnyen megemészthető, hamar eltelít, így biztosan nem eszel belőle túl sokat.
Nagyon jó hatással van a szellemi teljesítőképességre, koncentrációképességet segíthet javítani, így segítségedre lehet a munkádban és a tanulásban egyaránt (gyerekeknek is jó szívvel ajánlom).
Nem utolsó sorban a zab és a zabpehely az egyik legfinomabb dolog, amivel találkoztam az életmódváltás kapcsán. Na nem önmagában természetesen, hanem variálva, ízesítve. Nagyon sokféleképpen elkészíthető, így soha nem lehet megunni és az egészséges reggeli sem lesz egy idő után unalmas, ízetlen fogás. Tudom, hogy sokan attól félnek, hogy egészséges ételekre áttérni macerás, mert sokáig tart előkészülni, illetve unalmas a sok ízetlen étel miatt.
Megmutatom neked, hogy az egyszerű zabpehely milyen sokrétűen felhasználható!
Az egyik legegyszerűbb változata a zabkása.
A zabkása szerintem megszámlálhatatlan variációban elkészíthető, csak a képzelőerőd szab határokat. Készítheted úgy, hogy előző este beáztatod joghurtba vagy tejbe és reggel a megpuhult zabpelyheket ízesíted gyümölcsökkel, mézzel és hidegen sajtolt olajokkal.
A másik változat, hogy tejjel vagy vízzel felfőzöd, ha megpuhult, akkor leveszed a tűzről és hozzáadod az általad kiválasztott gyümölcsöket. A gyümölcs lehet friss, fagyasztott vagy akár aszalt gyümölcs is. Én mindig adok hozzá hidegen sajtolt olajat, persze csak akkor, ha már kicsit kihűlt. Szerintem a legfinomabb hozzá a hidegen sajtolt dióolaj (itt tudod beszerezni).
Elhoztam most neked az én kedvencemet, azaz megmutatom, hogy szerintem hogy a legfinomabb a zabkása.
GastrOlaj dióolajjal készült zabkása:
- 1 dl zabpehely
- 1 dl víz
- egy kevés tej
- 1 db banán
- 1 evőkanál méz
- 1 evőkanál hidegen sajtolt dióolaj
- néhány szem mazsola
Én úgy szoktam készíteni, hogy a vizet megmelegítem, hozzáadom a zabpehelyhez, majd ehhez adom a pépesített banánt, a mézet, az olajat és a mazsolát, majd ha úgy látom, akkor egy kevés tejet.
Nagyon finom és tápláló. Garantáltan nem fogsz nassolnivalót keresgélni délelőtt, ha ezt a zabkását választod reggelire! 🙂
A zabkásán kívül a zabot használhatod panírozáskor is. Apró szeműre darálva kiválthatod vele a zsemlemorzsát. Jó választás lehet habarásnál is – a zabpehellyel habart ételnek így a rosttartalmát is növelheted. Ezen felül a zabpehelyliszt szinte bármilyen lisztet kiválthat – akár te magad is elkészítheted egy aprító/darálógéppel zabpehelyből.
Hidegen sajtolt olajat választhatsz hozzá webáruházunkból is, ahol valódi termelői hidegen sajtolt olajakat találsz: