Emésztési problémákra természetes gyógyír

Nagyon szeretem és nagyon köszönöm Nektek azt, amikor a saját tapasztalataitok osztjátok meg velem. Külön öröm számomra, mikor ezek a tapasztalatok egy hosszú ideje fennálló problémát oldanak meg. Olyat, amitől már régóta szenvedtek, ami régóta kínoz benneteket és aminek megoldására a hidegen sajtolt növényi olajok között találtatok megoldást.

Most egy újabb olvasói véleményt osztok meg veletek. Erika azzal keresett meg bennünket, hogy megossza velünk tapasztalatát. Hosszú ideje kínozták már emésztési problémák. Sokszor szenvedett a puffadástól, a székrekedéstől és még sorolhatnánk a többi kellemetlen tünetet. Miután semmilyen komoly egészségügyi problémát nem találtak nála elkezdett a természetes gyógymódok irányában keresgélni. Így jutott el a hidegen sajtolt növényi olajokhoz. De kezdjük az elején…

olvasoilevel
Kép forrás: szolnokinaplo.hu

Erika azzal a kéréssel fordult hozzám, hogy osszam meg tapasztalatát, hiszen lehet, hogy így másnak is segít. Ő maga – elmondása szerint – nem a szavak embere, így most az én „tollamból” ismerhetitek meg a történetét.

Erika első gyermekét várta, amikor elkezdődtek a problémák. Azt tudjuk, hogy sok kismama életét nehezítik az emésztési problémák. A terhesség alatti hormonális változások, illetve a hasi szervek átrendeződése a baba folyamatos növekedése miatt sok esetben okoz puffadást, székrekedést, esetenként gyomorégést. Nem utolsó sorban ilyenkor megváltozhatnak az étkezési szokások is, hiszen előfordulhat, hogy olyan ételek után sóvárog a kismama, amik nem feltétlenül segítik elő a megfelelő anyagcserét.

A terhesség első harmadától érezte Erika is, hogy valami megváltozott, az emésztése már nem olyan, mint a terhesség előtt. Kezdetben próbálkozott jobban odafigyelni az étkezésére, rostdúsabb táplálékokat keresett, de a probléma csak átmenetileg szűnt meg.

Bízott abban, hogy gyermeke megszületése után megoldódik majd a probléma és minden olyan lesz, mint korábban. Sajnos nem így lett.

Egyik ismerőse ajánlotta neki először a hidegen sajtolt lenmagolajat, mely köztudottan jótékony hatású lehet emésztési problémák esetén. Erika nagyon megörült, mikor hallott róla, hiszen nem nagyon szeretett volna mesterséges anyagcsere gyorsítókat fogyasztani. A helyzet kicsit javult, de sajnos nem oldódott meg teljesen.

Erika ekkor kezdett utánaolvasni a természetes gyógymódoknak. Mivel úgy gondolta, hogy a hidegen sajtolt olajok természetesek, ezért először ezek között nézett körül, hogy hátha talál még olyat, amelyik gyógyír lehet a problémájára.

Így talált rá a hidegen sajtolt barackmagolajra, mely szinte pár napon belül éreztette jótékony hatását. Erika alig merte elhinni, hogy végre talán enyhülhet a hosszú ideje tartó szenvedés.

Azóta folyamatosan fogyasztja, tünetei enyhültek, szinte kivétel nélkül megszűntek a panaszok. Ezért is szerette volna megosztani velünk tapasztalatát. Bízik abban, hogy talán így másnak is segíthet.

Köszönjük Erika, hogy megosztottad velünk tapasztalatod és külön öröm számomra, hogy a kezdeti sikertelenség után nem fordítottál hátat a hidegen sajtolt növényi olajoknak. Sokszor hívom fel én is a figyelmet arra, hogy ezek az olajok nem csodaszerek, nem lehet 1-2 kanáltól átütő eredményt várni. A lényeg a folyamatosság és a következetesség.

Sok táplálkozási szakértő javasolja, hogy a hidegen sajtolt olajokat kúraszerűen érdemes fogyasztani.  A kúra időtartama legalább 3 hónap legyen. Nem kell attól tartani, hogy ez idő alatt függőség vagy bármilyen más nem kívánt mellékhatás jelentkezik, hiszen ha az igazi hidegen sajtolt GastrOlajokat választjátok, akkor 100%-ban természetes, mindenféle vegyszer és adalékanyagtól mentes olajakat fogyaszthattok.

barackmagolaj_gastrolaj

További információ: https://aruhaz.gastrolaj.hu/termek/hidegen-sajtolt-barackmagolaj/

Ha kérdésetek lenne, akkor azt is tegyétek fel akár írásban, akár telefonon a holnapon található elérhetőségeken.

banner_feliratkoztatás

Emésztési problémákra természetes gyógyír” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Én a mákolajat használom kb 1 éve calciumtabletta helyett. Bár eddig csak 1 teáskanállal szedtem, mostanában tértem át az evőkanálnyi mennyiségre, mert megtudtam, hogy ennyi kell. Hatásosabb mint a gyógyszer.
    Candidásoknak esetleg nincs javaslatod? Hátha segítene valamilyen olaj, grapefruitmag kivonatot tanácsosnak tartom, de esetleg még ha van valami más javaslat, köszönettel venném.
    Üdvözlettel: Magdi

Hozzászólás a(z) Ipacs Magdolna bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .