A korai napozással nem árt vigyázni

Nem tudom Ti hogy vagytok vele, de mi az elmúlt napok nagy részét a szabadban töltöttük a gyerekekkel. Nagyon kellemes idő volt, éppen olyan  kirándulós, szabadban játszós. Még nem volt zavaróan meleg, az enyhe szellő pedig inkább kellemes volt, mint zavaró.

Egyetlen hátránya volt ezeknek a sétáknak, hogy bizony a nap végén észrevettem magamon, hogy a korai napsütésnek igenis van ereje, ugyanis kicsit megpirult a bőröm (szerencsére csak nekem, mert én voltam rövid ujjúban). Napközben nem éreztem, hogy gond lenne. Talán az enyhe szél el is terelte a figyelmemet erről.

Ezért gondoltam, hogy a Ti figyelmeteket is felhívom arra, hogy a korai napozással bizony nem árt vigyázni. Ha óvatosan napozunk, akkor jótékony hatásai lehet, hiszen napi 15-20 perc napozással D-vitamin raktárainkat is feltölthetjük a hosszú tél után.

leégés gastrolaj

A D-vitamin pótlása rendkívül fontos mind felnőtt, mind gyermekkorban. Hiányának számos következménye lehet. Például ha nem megfelelő a D-vitamin szint a szervezetünkben, akkor megnő a csonttörések, reumás gyulladások, magas vérnyomás okozta panaszok, emlő- és vastagbél daganatos megbetegedések és a cukorbetegség valószínűsége. Sőt szakemberek szerint a teherbe esést is kedvezőtlenül befolyásolja, ha nem megfelelő szerveztünk D-vitamin szintje.

Nehéz elhinni, de szakemberek szerint a magyar lakosság közel 70%-a D-vitamin hiányos a hosszú tél után. Ez az adat az idősebb korosztály körében akár még magasabb is lehet.

Napi 15-20 perces napozással már sokat tehetünk egészségünk megőrzése érdekében. Ez idő alatt még nem szükséges naptejet vagy napolajat használni, arra azonban figyeljünk, hogy ne a déli órákra időzítsük a napfürdőt még ilyen kora nyári időszakban sem.

Ha valaki ennél sokkal hosszabb ideig tartózkodik a napon, annak bizony már figyelnie kell a bőr védelmére, mert könnyen leéghet. Ebbe a hibába sajnos én is beleestem, de Ti tanuljatok belőle és mindenképpen tartsatok kéznél napvédő krémet, olajat.

Ha esetleg nem bíztok a bolti termékekben és szívesebben készítetek házilag napolajat, akkor egy remek receptet hoztam Nektek. Ezután már én sem fogok nélküle kimozdulni.

A recept, melyet úgy kell elkészíteni, hogy a hozzávalókat összemelegíted:

  • 50 ml kakaóvaj
  • 50 ml sárgarépaolaj (búzacsíraolajban áztatott sárgarépa)
  • 40 ml dióolaj (kattints ide érte)
  • 20 ml kókuszolaj
  • 10 csepp levendula illóolaj

Ha már megtörténik a baj és leégett a bőrünk, akkor sem kell tétlenül ülni és várni, hogy elmúljon. Sokat tehetünk még azzal, ha a leégett bőrfelületet kakaóvajjal bekenjük. Fontos, hogy hidratáljuk a bőrt, főleg akkor, ha hámlik. De nem csak kívülről kell hidratálni. A gyulladt, leégett bőr nem tudja ellátni megfelelően a funkcióját, ezért a folyadékveszteség a bőrfelületen keresztül nagyobb lehet és ezt mindenképpen pótolni kell.

Szóval csak óvatosan! 🙂

banner_feliratkoztatás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .