Mandulás rétesfalatok

Egy finomságot hoztam ma. Olyan sokszor beszélek arról, hogy kóstolgassátok, próbálgassátok a konyhában is a hidegen sajtolt növényi olajokat, hogy arra gondoltam ezentúl ötleteket is adok majd hozzá. Sok olyan van, amit már én is kipróbáltam, de ami nem a sajátom ott természetesen a forrást is megtaláljátok majd.

Szóval figyeljetek!

Az első recept a Mandulás rétesfalatok

8 nagyobb darabhoz:

kb. 1 dl dió olaj

10 dkg őrölt mandula

10 dkg barnacukor

1 nagy citrom reszelt héja

1 kávéskanál őrölt fahéj

1 kávéskanál őrölt kardamom

1 teáskanál vanília kivonat

2-3 evőkanál hideg víz

A szóráshoz:

vaníliával kevert porcukor

Elkészítés:

A töltelékhez a mandulát a cukorral, a citromhéjjal és a fűszerekkel összekeverjük, hozzáadjuk a vanília kivonatot, majd annyi hideg vizet keverünk hozzá, hogy sűrű, krémes masszát kapjunk.

A réteslapokat egy konyharuhára fektetjük, majd 2 részre osztjuk. 4 réteslapot helyezünk egymásra úgy, hogy mindegyiket megkenjük dióolajjal. Az így előkészített, egymásra fektetett 4 lapot kb. 6 cm széles, a réteslap hosszúságával megegyező csíkokra vágjuk, a széleken kb. 1 cm-es keretet megkenünk vékonyan olajjal, hogy a hajtogatás mentén jól összezáródjon a kis csomag.

Minden vízszintesen elterülő csík bal alsó sarkába kb. 1 púpozott teáskanálnyi mandulás tölteléket teszünk, majd háromszöggé hajtogatjuk úgy, hogy a töltelékkel borított bal sarkot egy képzeletbeli négyzet alsó felének tekintjük. Ezt a háromszöget hajtjuk fel, mintegy lezárva a tölteléket, majd ismét lefelé, egészen addig, amíg tart a rétescsík. A félretett 4 lappal ugyanígy járunk el.

A kész réteseket sütőpapírral borított sütőlemezre helyezzük, 190 fokra előmelegített sütőben 12-15 perc alatt világos pirosra sütjük. Még forrón vaníliával kevert porcukorral meghintjük.

mandulás rétesfalatok

Jó étvágyat hozzá 🙂

A forrás: https://www.mindmegette.hu/mandulas-retesfalatok.recept

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .