Szemszárazság és a dióolaj

2015-ben ismét az október  a látás hónapja.

A Látás Hónapja elnevezésű felhívás szerintem egy rendkívül fontos kezdeményezés. A Magyar Látszerész Szövetség és az optikai szakma hozta létre azért, hogy nagyobb figyelmet szenteljenek a magyarországi látáskultúrára.

Arra gondoltam, látás_gastrolajhogy ebből az apropóból foglalkozzunk mi is egy kicsit a szemünk egészségével és azzal, hogy hogyan tudnak ebben segíteni nekünk a hidegen sajtolt olajok.

Az, hogy a szemünk romlik egyáltalán nincs összefüggésbe azzal, hogy mennyi idősek vagyunk. Nem csupán az idősekre jellemző a szemüvegviselés.

Mivel már egészen kicsi gyerekkortól kezdve érintettek lehetünk, ezért a legfontosabb az elővigyázatosság.

Akár hiszed, akár nem Te is nagyon sokat tehetsz szemed egészségének védelmében! Sokkal többet, mint az elsőre gondolnád.

Összegyűjtöttem most Neked néhány ilyen területet, hogy holnaptól már oda is tudj figyelni rá:

Fogyassz rendszeresen hidegen sajtolt dióolajat!

A hidegen sajtolt dióolaj elsősorban a szemszárazság által okozott kellemetlenségek, problémák esetén tud segíteni neked.
Szemszárazság kialakulhat monitor előtti munkától, allergiától, dióolajlégkondicionálótól, télen a fűtés miatti száraz levegőtől, kávézástól, dohányzástól vagy akár némely gyógyszer okozta mellékhatástól.

Nagyon hatásos természetes segítség lehet a hidegen sajtolt dióolaj rendszeres fogyasztása, mert Omega-3 és Omega-6 zsírsavakban gazdag és ezért egy természetes olajfilmréteget alkot a könnyfilmen.

Naponta 1 evőkanál elfogyasztása javasolt.

Tartsd edzésben a szemed: gondoltad volna, hogy a szemednek is jót tehet egy kis edzés?

Pedig így van! A legegyszerűbb módja ennek az, hogy rendszeresen olvasol kicsi betűket is. Nem csak azért, mert a lényeg néha az apró betűkben van elrejtve, hanem azért is, hogy kicsit megdolgoztasd a szemed.

Persze nem kell túlzásba vinned, elég naponta néhány perc. A lényeg a rendszerességen van.

Mindig figyelj oda a megfelelő világításra!

Egyáltalán nem jó a szemednek az, ha teljes sötétségben egyetlen kislámpa asztali lámpa mellett dolgozol.

Részesítsd előnybe inkább a mennyezeti világítást, mert ott egyenletesebben szóródik el a fény és kevésbé terheli meg a szemet.

Időközönként pihentesd a szemed!

Igaz ez akkor is ha számítógép mellett dolgozol és akkor is ha egy kisgyerek tévézik. A gyerekeknek amúgy sem ajánlott a túlzott televíziózás – más okokból sem.

Ha számítógép előtt dolgozol, vagy sokat olvasgatsz a monitoron, akkor javaslom, hogy 20-25 percenként szakítsd meg az olvasást és nézz fel a gép mögül.

Próbálj egy messze lévő pontot találni, keresd meg a szemeddel a legtávolabbi, legapróbb dolgot, majd újra nézz vissza az asztalodra.
A fókusz gyakori váltogatása ellazítja a szemet.

Végezz el egy egyszerű gyakorlatot!

Nem kell mást tenned amikor úgy érzed, hogy már alig látsz a monitor előtt, vagy éppen egy előadást hallgatva, csupán annyit, hogy a mutatóujjadat behajlítod és néhányszor végigsimítod a szemöldöködet úgy, hogy ujjadat erősen rányomod. Mindig a belső szemzug irányából a füled irányába.

Ez csupán néhány olyan praktikus dolog, amit mindenki el tud végezni otthon vagy akár az irodában is napközben.

Elsőre nem tűnnek nagy dolognak, talán azt is gondolhatnánk, hogy mit érnek ezek az apró dolgok, de hidd el, hogy hosszútávon a szemed hálás lesz érte! 🙂

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .