Szívproblémák – tényleg csak a férfiakat érinti?

Amikor szív és érrendszeri panaszokról, megbetegedésekről, valamint ezek megelőzési lehetőségeiről beszélgetek valakivel (hidegen sajtolt növényi olajok kapcsán), akkor szinte kivétel nélkül mindenki csak a férfiakra gondol. Valóban a köztudatban az szerepel, hogy a férfiak azok, akik elsősorban veszélyeztettek ezen a téren.

Kutatások azonban más eredményeket közölnek. Egyre több ugyanis azoknak a nőknek a száma, akik valamilyen szívelégtelenség miatt veszítik életüket.

De miért alakul így?

szív gastrolaj

Ezt nem könnyű megmondani. Én nem vagyok orvos, ezért ebben a témában nem szeretnék állást foglalni (nem tartanám megalapozottnak), de az eddig megszerzett ismereteim alapján azért néhány dologra mégis felhívnám a figyelmet.

Kutatók szerint a nők esetében az egyik legnagyobb probléma, hogy a szívbetegségeket későn fedezik fel. Talán pont amiatt, amiről a bejegyzés elején írtam, vagyis a köztudatban meglévő vélemény miatt, miszerint a szívbetegségek csak a férfiakat sújtják. Kutatások szerint 1984 óta elkezdett ez az arány megfordulni és egyre több nő esett áldozatul. De sajnos mivel a köztudatban az szerepel, hogy a nők nem veszélyeztetettek annyira, mint a férfiak, ezért a nők hajlamosak kevésbé odafigyelni szívük egészségére. Kevesebb szűrővizsgálatra mennek el.

Szakemberek figyelmeztetnek arra, hogy ha látszólag semmilyen jel nem utal szívbetegségre még akkor is nagyon oda kell figyelni. A szívinfarktust, a szívelégtelenséget ugyanis néma gyilkosnak is szokták hívni.

Mire kell odafigyelni?

Elsősorban a koleszterinszintre és a vérnyomásra. Aki nem érzi rosszul magát, annak is javasolt időnként ilyen irányú vizsgálatokra elmennie.

Sajnos nem lehet figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy nem csak az idősebb korosztályt veszélyezteti a szívelégtelenség, a szívbetegség. A fiatalok körében is sokszor előfordul, ezért a rendszeres megfigyelés ebben a korosztályban is hasznos lehet.

A nőknél kialakuló szívbetegségeknek szakemberek szerint más tünetei is lehetnek a már jól ismert mellkasi fájdalom. Sok nő mivel nem érzi a szorítást, a mellkasi szúrást, nem is gyanakszik szívbetegségre. Az eltérő tünetek lehetnek állkapocs-fájdalom, légszomj, megmagyarázhatatlan fáradtság, émelygés vagy szédülés.

Régi, örök igazság, hogy az vagy amit megeszel!

Valóban igaz az, hogy ha odafigyelünk étkezésünkre, akkor sokat tehetünk egészségünk megőrzése érdekében. Összegyűjtöttem most azokat a hidegen sajtolt növényi olajokat, melyek fogyasztásával sokat tehetünk a betegségek elkerüléséért. Lássuk melyek ezek:

Javasolt fogyasztás naponta 1 evőkanál felnőtteknek.

Javaslom, hogy rendszeresen fogyaszd. Segítségképpen készítettünk Neked egy Szívőr csomagot, melynél nem kell gondolkodnod, számolnod, hogy mennyit vásárolj, hanem készen kapsz 3 hónapnyi mennyiséget.

Sőt, a kúracsomag mellé most ajándékban adunk egy elektronikus kiadványt a hidegen sajtolt dióolajról és korlátlan kérdezési lehetőséget  a kúra időtartama alatt.

Itt tudhatsz meg róla többet => GastrOlaj Szívőr csomag

szivor

***************************************************************

Forrás: informed.hu

banner_feliratkoztatás

Szívproblémák – tényleg csak a férfiakat érinti?” bejegyzéshez ozzászólás

  1. 9 féle olaj van felsorolva,nem sok lenne napi 1 kanál egy fajtából,az napi 9 kanál.valamit félre értek? köszönöm válaszát: Ibolya

  2. Kedves Ibolya!
    A felsorolásban szereplő olajokat, mint lehetőségeket soroltam fel. Mindegyik jótékony hatású és szakemberek szerint segít megelőzni a szívbetegségeket.

    Természetesen 1 nap csak 1 olaj fogyasztása javasolt. Azért soroltam fel több lehetőséget, hogy lássuk miből választhatunk. Egy kúra időtartamát 90 napban szokták meghatározni, ezért azt javaslom, hogy válassza azt az olajat, amelyiket Ön szereti és a kúra időtartama alatt azt fogyassza napi szinten. Érdemes azonban váltogatni az olajak, vagyis a kúra lejárta után egy másikat is megkóstolni a listából.

    Azzal természetesen nem tesz rosszat, ha a kúra alatt egy-egy étel erejéig megkóstolja a többit is, hiszen mindegyik olaj bizonyítottan jótékony hatású magas telítetlen zsírsavtartalma miatt.

    Remélem hasznosnak találta a válaszomat! Ha további kérdése lenne, kérem nyugodtan keressen meg!

    Üdvözlettel: Gizella

Hozzászólás a(z) Gizus bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .