Okosító, tanulást segítő vitaminok

Kisgyermekes anyukaként jól tudom, hogy mindent elkövetünk azért, hogy segítsük gyermekeinket.

Az én nagyobbik lányom most 3. osztályos. Látom, hogy milyen sok feladata van, mennyi mindenre kell odafigyelnie napközben és délután egyaránt.

Ha te is iskolás gyermeket nevelsz, akkor biztosan gondolkodtál már azon, hogy mivel segíthetsz gyermekednek, hogy könnyebben boldoguljon az iskolában.

Olyan megoldás kell, ami hatásos, természetes és a gyerek is elfogadja, igaz?

Én elsősorban a fél vége felé érzem a kislányomon, hogy elfárad. Érzi a szervezete, hogy egy mérföldkő közelít, érzi, hogy több pihenésre van szüksége, hogy újult lendülettel vágjon neki a második etapnak.

Egy patikában kapható magazinban olvastam erről a témáról nemrég. A cikkben egy svédországi vizsgálatot említenek, melyben gyerekek két csoportját vizsgálták (egészséges kisgyerekekről van szó).

Az egyik csoport olyan táplálékkiegészítőt kapott, mely tartalmazott Omega-3 és Omega-6 zsírsavakat, míg a másik csoport pálmaolajat tartalmazó kapszulát kapott.

Megfigyelték, hogy abban a csoportban, amelyikben Omega-3 és Omega-6 zsírsavakat tartalmazó kapszulát kaptak a gyerekek, javult az olvasási képességük.

A cikk kiváló forrásként említi a halolaj mellett a dióféléket és a növényi olajakat is.

Én a hidegen sajtolt dióolajunk mellett döntöttem. Bár nálunk hidegen sajtolt olajokszerencsére nincs gond az olvasási képességgel, azért az is szakmailag bizonyított, hogy a diófélék jótékony hatással lehetnek nem csak az olvasási képességre, hanem az agy optimális működésére is.

Napi rendszerességgel fogyasztjuk a kislányaimmal a hidegen sajtolt dióolajunkat. A gyerekeknek napi 1 teáskanállal, a felnőtteknek napi 1 evőkanállal javasolok. A hangsúly a rendszeres fogyasztáson van, hiszen egy-egy evőkanálnyi olaj nem segít. Fontos a következetesség és az odafigyelés, bár úgy gondolom, hogy mi édesanyák ebben igazán kiválóak vagyunk, igaz? 🙂

Cikk forrása: https://www.bebikkicsikesnagyok.hu/25365/tanulasi-vitamin/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .