Tökmagolaj a népi gyógyászatban

Végre beköszönt az egyik kedvenc időszakom az évben, ez pedig a salátaszezon. Nagyon szeretek kísérletezgetni a hidegen sajtolt növényi olajokkal, de az egyik kedvencem, amikor a friss, nyers zöldségekből készült salátákkal együtt fogyaszthatom.

Ti hogy vagytok vele? Mondjátok el, hogy Nektek melyik a kedvenc receptetek!

Kár is tagadni, hogy nálunk elég előkelő helyen szerepel a hidegen sajtolt tökmagolaj.

Tudjátok, hogy mit mondanak a régi öregek? Szerintük a tökmag Isten zsebéből pottyant a földre, hogy segítsen nekünk. Már akkor is kiemelkedő helyet foglalt el az emberek életében.

Mi is itthon, napi szinten fogyasztjuk, ezért most arra gondoltam, hogy összeírom Nektek, hogy azon felül, hogy nagyon finom, még mi mindenre jó.

Tudjátok, csak hogy kedvet kapjatok Ti is kipróbálni! 🙂

Forrás: www.pinterest.com
Forrás: www.pinterest.com

A tökmagolajnak két változatát ismerhetitek. Az egyik a hagyományos, őrségi tökmagolaj, mely az elkészítés módjában különbözik a hidegen sajtolt tökmagolajtól. A különbség köztük az, hogy az őrségi tökmagolaj során magas hőmérsékletet használnak, a magok darálása után só és víz hozzáadásával egy masszát készítenek és ezt pirítják. Ezután következik  a sajtolás.

Az ilyen olajnak elsősorban a gasztronómiai értéke a magas, mert a benne található értékes vitamin- és ásványianyag-tartalom úgymond elillan a hő hatására.

Ha kifejezetten az élettani hatása miatt szeretnéd fogyasztani, akkor mindenképpen a hidegen sajtolt tökmagolajat ajánlom, mert itt nincs magas hőmérséklet, sem hozzáadott víz vagy só. Itt a megtisztított magot egy úgynevezett csigás présbe tesszük és alacsony hőfokon sajtoljuk. Így készül a hidegen sajtolt tökmagolaj.

De térjünk vissza arra, amiről az elején beszéltem, mégpedig a tökmagolaj jótékony hatására és arra, hogy a népi gyógyászatban miért is szerepel ennyire kiemelkedő helyen. Nem túlzás, hogy arany számban és rangban tartották és így ennek megfelelően is kezelték.

A régebbi időkben szinte ismeretlen volt a férfiak körében ma már egyre gyakrabban előforduló panasz, a prosztata jóindulatú megnagyobbodása, gyulladása és az általa okozott kellemetlen tünetek.

Ugyancsak a tökmagolajhoz fordultak, ha felfázás, esetleg hólyagprobléma  kínozta nőket.

Nagyon hatásosnak bizonyult a különféle gyulladásos megbetegedések kezelésében, segítette a betegek lábadozását, fizikai erőnlétük mielőbbi visszanyerését.

Ezen kívül még köszvény esetén, illetve megelőzés céljából is használták.

Ma már sokkal többet tudunk róla, összetételéről és jótékony hatásairól.

A legfontosabb tulajdonság, amit tudni kell, hogy a hidegen sajtolt tökmagolajnak magas a telítetlen zsírsavtartalma (79,4%), valamint tartalmaz E- és A-vitamint.
Tehát ha rendszeresen fogyasztod a tökmagolajat, akkor sokat teszel:

  • prosztata problémák megelőzéséért
  • prosztatarák megelőzéséért
  • szív- és érrendszeri megbetegedések megelőzéséért
  • daganatos megbetegedések megelőzéséért (magas telítetlen zsírsavtartalma miatt)
  • felfázás és húgyúti megbetegedések, valamint a gyulladásos megbetegedések megelőzéséért
  • a keringési rendszer optimális működéséért
  • a terhesség korai szakaszában bekövetkező vetélések elkerüléséért, a magzat megfelelő fejlődéséért
  • az érelmeszesedés, a szívinfarktus megelőzéséért
  • E-vitamin tartalma miatt bőröd egészségének megőrzéséért (segíti a gyulladt, sérült bőr gyógyulását)
  • hajad szépségének megőrzéséért

Fogyasztása az egész család számára ajánlott, gyerekek és felnőttek egészségének megőrzésében egyaránt kiemelkedő szerepe van.

Napi ajánlott fogyasztási mennyiség felnőttek számára 1 evőkanál, gyermekek számára pedig napi 1 kiskanál.

banner_feliratkoztatás

 

Tetszett? Akkor kattints és oszd meg!Share on Facebook
Facebook
Pin on Pinterest
Pinterest
Tweet about this on Twitter
Twitter

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..