Egészségünk támogatása

Mikor először találkoztam a tökmagolajjal, akkor csupán annyit tudtam róla, hogy finom. Aztán ahogy elkezdtem fogyasztani és beszélgetni róla ismerősökkel, rá kellett jönnöm, hogy sokan ismerik, fogyasztják és dicsérik. Elkezdett érdekelni, hogy miért is van ilyen nagy sikere.

Ahogy telt az idő egyre több információt tudtam meg. A tökmagról egyes források egyenesen ódákat zengtek – olvastam olyat is, hogy Zala aranyának nevezték.

Úgy érzem, hogy nem túloztak ezzel a kijelentéssel, hiszen ha alaposan utánajárunk, akkor láthatjuk, hogy a tökmagolaj fogyasztása az egyik legjobb dolog, amit szervezetünkkel tehetünk. (Teszem ezt én is, mióta csak ismerem 🙂 )

Korábban írtam, hogy a tökmagolajat elsősorban a férfiak egyik csodaszereként emlegetik. Tovább keresgélve olyan tanulmányokat is találtam, mely szerint a tökmag olaját a népi gyógyászatban is gyakran alkalmazzák, hiszen sok előnyös, terápiás hatással rendelkezhet.

Gyógyászati szempontból a héj nélküli magvakból nyert olaj a legjelentősebb, élettani szempontból megvizsgálva pedig  a hidegen sajtolással elkészített formája a leghatásosabb, hiszen így nem sérülnek az értékes telítetlen zsírsavak és vitaminok.

Tökmagolaj prosztatára

 

A tökmagolaj rendszeres fogyasztásával sokat tehetünk egészségünkért. Magas a telítetlen zsírsavtartalma (a mi tökmagolajunk esetében egy akkreditált laboratórium 79,4%-ot állapított meg) miatt sok-sok betegséget megelőzhetünk a fogyasztásával.

Miért fontos a telítetlen zsírsav fogyasztása?

Azért mert sok betegség megelőzhető, ha odafigyelsz a megfelelő, telítetlen zsírsavakban gazdag étrendre. Mint például:

  • a kardiovaszkuláris és egyes neurológiai,
  • valamint daganatos betegségek,
  • a diabetes mellitus vagy
  • az elhízás.

Forrás: https://www.hazipatika.com/taplalkozas/anyagcsere/cikkek/a_telitetlen_zsirsavak_szerepe_a_taplalkozasban/20080211144220

Ha igazán jó minőségű, laboratórium által bevizsgált, garantált magas telítetlen zsírsavtartalmú hidegen sajtolt tökmagolajat keresel, akkor ajánlom szeretettel saját sajtolású tökmagolajunkat, a GastrOlaj hidegen sajtolt tökmagolajat. Ide kattints kérlek!

banner_feliratkoztatás

Tetszett? Akkor kattints és oszd meg!Share on Facebook
Facebook
Pin on Pinterest
Pinterest
Tweet about this on Twitter
Twitter

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..