Egy kis beszámoló – képekkel!

Engedjetek meg nekem egy kis képes beszámolót az Év Anyavállalata versenyről és a díjkiosztóról, melyre az Üzletanyu Konferencia keretében került sor.

Csak röviden annyit mondanék el a versenyről, hogy olyan anyukák jelentkezhettek, akik 6 évnél fiatalabb gyermek(ek) mellől indították el a vállalkozásukat. Mivel mi 2 (5 és lassan 3 éves) kislányt nevelgetünk, ezért indulhattunk a versenyen, ahol közönségszavazás és szakmai zsűri általi díjazás is volt. Az Év Anyavállalata 2013-ban Krivarics Ditta lett, az Otthonkommandóval.

A konferencián sok-sok anyuka, kezdő és gyakorlott vállalkozó vett részt, nagyon hasznos és inspiráló előadásokat hallgathattunk meg. Nagyon közvetlen hangulat és kiváló lehetőség volt a kapcsolatépítésre.

A résztvevők :)
A résztvevők 🙂

Hatalmas sikerként és megtisztelésként éltük meg, hogy a GastrOlaj oldal a szakmai zsűri döntése alapján, a haladó kategóriában 3. helyezést ért el. Nagyon jól esett a visszajelzés és nagyon nagy lendületet adott nekünk a továbbiakhoz. Köszönjük!

díj
Év Anyavállalata 2013, szakmai díj
Vida Ágival és az elismerő oklevéllel :)
Vida Ágival és az elismerő oklevéllel 🙂

Egy másik fantasztikus hír volt számunkra, hogy oldalunkkal egy szakmai külön díjat is nyertünk, ami egészen pontosan egy 10 alkalmas coach, üzleti tanácsadással egybekötve, melyet dr. Laczkó Zsuzsa ajánlott fel. Számunkra nagyon fontos és értékes díj, hiszen egy induló/nem olyan régen indult vállalkozásnak, mint a miénk bizony jól jön minden segítő kéz. Köszönjük ezúttal is! 🙂

5
Szakmai díj átadása-átvétele 🙂

Nagyon érdekes, hasznos és motiváló volt maga a verseny és a konferencia is. Sokat tanultam és tanulok is folyamatosan azért, hogy minél hatékonyabban tudjam átadni Nektek mindazt, amit a hidegen sajtolt növényi olajokról tudok. A verseny és a szakmai elismerés megerősített abban, hogy jó úton haladok/haladunk és dolgoznunk kell tovább, mert van értelme, termékeinkkel segíteni tudunk, tehát hasznos munkát végzünk.

Köszönöm az eddigi figyelmeteket, támogatásotokat! Tartsatok velünk a jövőben is! 🙂

banner_feliratkoztatás

 

Egy kis beszámoló – képekkel!” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .