Egy verseny margójára

Év Anyavállalata

Neked mit mond ez két szó?

Tudom, az „Év” az egy szokványos, évenként ismétlődő eseményt tükröz.

Mi, vállalkozó anyukák pontosan tudjuk és értjük, hogy mi mindent foglal magába ez a szó:

  • a hajnali felkeléseket, hogy dolgozzunk a honlapunkon, terméket fejlesszünk, terméket töltsünk fel a webáruházba
  • a hajnali lefekvéseket, mert úgy belemélyedtünk a blogírásba, hogy elszállt az idő
  • az alvásidő alatti lopott 10-20 perceket, melyek alatt néhány dolgot beállítottunk, átállítottunk a honlapon/webáruházban
  • a kockás füzetbe a játszótéren felvésett szavakat, melyekből tudjuk, hogy majd egy hasznos bejegyzés születik az olvasóinknak
  • az állandó készenlétet a mobilunk fényképezőjével, hogy megörökíthessük Nektek mindazt, amit átadni szeretnénk
  • a házimunka tologatását, mert mindig éppen akkor jut eszünkben valami égető fontosságú dolog, amit meg kell csinálni
  • az izgalmat, hogy mikor alszik már el a csemeténk, hogy dolgozhassunk kicsit/vagy éppen azért, hogy mennyit alszik még, be tudjuk-e fejezni azt a cikket

Még sorolhatnám sokáig. Jól tudja mindezt az, aki kisgyerek mellől indít vállalkozást. Minden nehézsége és feladat ellenére azt hiszem, hogy mindannyiunk nevében mondhatom, hogy imádjuk.

Imádunk vállalkozó anyukának lenni, hiszen teljes egészében mi osztjuk be az időnket.

Imádunk vállalkozó anyukának lenni, hiszen annyit és úgy foglalkozhatunk a gyermekeinkkel, ahogy azt ők igénylik (nem pedig akkor, mikor éppen időnk van rá).

Imádunk vállalkozó anyukának lenni, hiszen az itthon töltött idő alatt végezhetünk olyan tevékenységet, amik feltöltenek, megismerhetünk olyan embereket, akik inspirálnak, így a gyermekünk nem egy magába forduló anyukát lát az első éveiben.

És természetesen imádunk elismerést kapni mindezért a munkáért! 🙂

Így történt ez az idén is, ahol a GastrOlaj oldallal megkaptam életem legnagyobb szakmai elismerését, azaz a szakmai zsűri I. díját!
Hatalmas öröm és megtiszteltetés számomra! Köszönöm! 🙂

Hoztam néhány képet a díjátadóról, hogy velem együtt örülhess Te is! 🙂

 Az elnyert díjaim:

Év Anyavállalata 2015.  Haladó kategória, szakmai díj I. helyezett

Év Anyavállalata 2015. Különdíj

Év Anyavállalata 2015. Különdíj – Joó Zsuzsanna, coach

CollageKöszönöm Vida Ágnes – Gazdagmami.hu, hogy segítségeddel sikerült megvalósítanom az álmom! 🙂

********************************************************************************

Miben és hogyan segíthetnek Neked az általunk készített hidegen sajtolt olajok?

Katt a képre és megtudod! 🙂

banner_feliratkoztatás

Egy verseny margójára” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Gratulálok az elért díjakhoz. Örülök, hogy hozzájárulhattam a helyezés eléréséhez.

    1. Kedves Pál!
      Köszönöm a gratulációt és a támogatást!

      Üdvözlettel:
      Gizella

  2. Kedves Gizella! most olvasom levelét melyben közli az eredményt a pályázatról. persze hogy én is szavaztam önre most és tavaj is, igy őszintén Gratulálok a szép ki tüntetéshez, véleményem szerint nagyon is meg érdemelte mind egyiket, mert sehol sem találtam még különböző válalkozóktól annyi segitséget, tájékoztatást, mint öntől. Én további sikereket és sok-sok türelmet, és további jó egészséget kivánok önnek, kedves családjával együtt……üdv..

    1. Kedves Lajos!

      Köszönöm a kedves szavakat és a támogatást is!
      Igyekszem a jövőben is hasonlóan hasznos tartalommal tovább dolgozni!
      Önnek és családjának is jó egészséget kívánok!

      Köszönettel:
      Gizella

  3. Kedves Gizella.

    Gratulálok,és együtt örülök Önökkel a sikereikhez, kitüntetésekhez. Továbbra
    is hűséges olvasóként ,tanácsaikat megfogadva, igyekszem egészséges élet-
    módon élni és étkezni. Továbbra is sikeres tevékenységet, jó egészséget kívánok.

    Üdvözlettel: Anna

    1. Kedves Anna!

      Nagyon köszönjük a kedves szavakat és ígérjük, hogy a jövőben is hasonlóan
      hasznos tartalommal jelentkezünk!

      Üdvözlettel:
      Gizella

  4. Kedves Gizike!

    Gratulálok az elért eredményekért és őszintén örülök neki.

    Köszönettel: Erzsi

  5. Gratulálok a sikeredhez Gabriella! Örülök,hogy annak idején feliratkoztam a hírleveleidre. Nagyon sok hasznos tanács és okos észrevétel segít a mindennapokban! A normális élethez elengedhetetlenek ezen dolgok ismerte. KÖSZÖNÖM,HOGY VAGY NEKÜNK! Minden jót Neked és Családodnak!

    1. Köszönöm a kedves szavakat!
      Ilyenkor érzem, hogy valóban megéri ezzel foglalkozni! 🙂

  6. Gratulálok! Sokan szavaztunk, – mert megérdemelted! Minden jót és kitartást kívánok a további munkádhoz!

    1. Nagyon köszönöm a támogatást és a jó kívánságokat! 🙂

Hozzászólás a(z) bálint sára bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .