Hidegen sajtolt tökmagolaj fogyasztása

Sokszor és sokféle formában írtam már a hidegen sajtolt tökmagolaj jótékony hatásairól, most azonban arról szeretnék írni Neked, hogy hogyan is érdemes fogyasztani a hidegen sajtolt tökmagolajat.

Ami talán a legfontosabb, hogy ha élettani hatása miatt fogyasztod, akkor mindig reggel, felkelés után, éhgyomorra fogyaszd el a napi adagodat, ami a javaslat szerint 1 evőkanálnyi mennyiség.

Sokan mondják ilyenkor, hogy „ez komoly” vagy hogy „csak úgy simán, kanállal???”. A válaszom mindig egyértelmű igen. a A hidegen sajtolt tökmagolaj akkor fejti ki igazán a hatását, ha így fogyasztod, reggel, éhgyomorra és 1 evőkanállal.

Tudom, hogy elsőre furcsán hangzik, de csak ettől és csak így várhatod azt a jótékony hatást, amit a tökmagolaj kínál. Ha nagyon-nagyon nem megy, de mégis szeretnéd élvezni áldásos hatását, akkor azt javaslom, hogy a kiskanálnyi olaj elfogyasztása után igyál meg egy korty 100%-os gyümölcslevet, ami valamilyen sötét színű gyümölcsből készül (pl. áfonya, feketeszőlő). A citrusféléket mindenképpen kerüld el!

Olajozott egészség

Az alábbi esetekben érdemes fogyasztani:

– prosztata jóindulatú megnagyobbodása által okozott problémák esetén

– hölgyeknél gyakori felfázás, fertőzések leküzdésére

– betegségek utáni regenerálódás elősegítésére

– immunrendszer erősítése

– szív- és érrendszeri problémák megelőzése

Tökmagolaj választása során erre figyelj!

A legjobb, ha olyan helyről vásárolsz, ahol tudod, hogy ott helyben készítik, ismered a készítőt, azt hogy hogyan, mivel dolgozik. A kívánt hatást ugyanis csak akkor éred el, ha hidegen sajtolt tökmagolajat fogyasztasz.

Hogy miért hangsúlyozom ezt ki ennyiszer, hogy hidegen sajtolt tökmagolajat válassz?

Azért, mert sajnos sok olyan készítő van, aki nem hidegen sajtolja az olajat, hanem a melegen sajtoltás technológiáját választja. Ez azt jelenti, hogy a magokat ledarálja, vízzel és sóval dagasztja, pirítja, majd ezt a masszát sajtolja. Így viszont a hő hatására az értékes vitaminok elvesznek!

A hidegen sajtolás az, amit mi is használtunk, vagyis a megtisztított és megszárított magokat egy csigás prés segítségével, alacsony hőmérsékleten kisajtoltuk. Ezen felül még fontos, hogy nem használtunk semmilyen adalékanyagot, illetve eljárást az olaj megszűrésére, hanem természetes módon ülepítettük az olajat. Így garantáltuk, hogy a tőlünk vásárolt hidegen sajtolt tökmagolaj tökéletes minőségű és rendkívül értékes olaj.

Miért van akkora különbség a tökmagolaj árak között?

Ez is egy nagyon lényeges és sokszor feltett kérdés. Anélkül, hogy bárkinek a termékét minősíteném, sajnos tudnotok kell, hogy vannak olyan termelők, akik a sajtolás során megmaradt pogácsát még egyszer felhasználják, azaz különböző anyagokkal fellazítják és újra sajtolják.  Szomorú dolog volt ezzel szembesülni, de sajnos így van. A második sajtolásnál kinyert olajat vagy „sajtolt olajként” vagy a gátlástalanabbak ugyanúgy „hidegen sajtolt olajként” árulják.
Természetesen így nagyobb kihozatalt érnek el, ezért adhatják olcsóbban az olajat. Viszont a vitamintartalma, az élettani hatása elmarad az igazi hidegen sajtolt változatétól.

Ezzel nagyon nehéz felvenni a versenyt, hiszen én is beszélgettem már olyanokkal, akik nagy valószínűséggel ilyen olajat fogyasztottak és természetesen semmilyen jótékony hatást nem éreztek. Sajnos sokan ilyenkor ki is ábrándulnak az olajakból és már nagyon nehéz meggyőzni őket arról, hogy ha igazán jó minőségű olajat fogyasztanak, akkor nem marad el a várt hatást.

Ugyanez a helyzet a melegen sajtolással is, ahol szintén nagyobb kihozatal érhető el, de minőségben, vitamin- és ásványi anyagtartalomban elmarad a hidegen sajtolt olajtól.

Szóval én azt tanácsolom Neked, hogy válassz igazi hidegen sajtolt tökmagolajat próbálj meg termelőtől vásárolni, olyantól, aki saját maga termeli az alapanyagot és saját maga sajtolja az olajat. M

Olajozott egészség

Hidegen sajtolt tökmagolaj fogyasztása” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Kedves Gizella ! Naponta fogyasztom az első megvásárolt csomagból ezt a kitűnő tökmagolajat, melynek az illatával, izével és hatásával teljesen megvagyok elégedve ! Kedvencem lett! Rendszeresen fogom fogyasztani a jövőben is ! Mindenkinek tudom ajánlani , érdemes kipróbálni !
    Valóban minőségi ez a termék ! Gratulálok kiváló munkájukhoz és további sok sikert kivánok Önöknek !

    1. Kedves János!

      Igazán köszönjük a kedves szavakat és nagyon örülünk, hogy elégedett a termékünkkel!
      Jó egészséget kívánunk Önnek!

  2. Szia Gizella!

    Olyan kérdésem lenne, hogy hisztamin allergiával fogyasztható- e tökmagolaj?
    Válaszodat előre is köszönöm.

    1. Kedves Timi!

      Sajnos ezt így nem tudom megmondani, érdemes lenne mindenképpen egyeztetni a kezelőorvossal.

      Üdvözlettel: Gizella

  3. Évek óta itt vásárolom a tökmag olajat. A minősége és az ára kitűnő. Ha jót akarsz magadnak. ne habozz.

  4. Teljesen megváltozott az életem a tökmagolajtó,elhagytam a gyógyszereket,jobban érzem magam.

    1. Köszönjük kedves Katalin a visszajelzést! Nagyon örülünk a pozitív változásoknak!
      További jó egészséget kívánunk! 🙂

  5. Kérdésem az lenne, hogy magasvérnyomásra mennyire van hatással? Szedek rá gyógyszert is, nem lenne baj, ha a bogyókat egy idő után el tudnám hagyni. Kb. Egy hónapja fogyasztom a tökmag olajat, nagy reményekkel. 🙂

    1. Kedves János!
      Vannak jó tapasztalataink, azonban minden szervezet más és más. Remélem, hogy Ön is hamarosan pozitív tapasztalatokról számol majd be! 🙂
      Üdvözlettel: Gizella

  6. Kedves Gizella!
    Köszönöm a leveleket, sok barátomnak átküldtem.
    Egy kérdésem van: felnőtt fiamnak vettem 2,5 decis hidegen sajtolt tökmagolajat, az egészség kedvéért. Mennyi ideig és hogyan kell fogyasztani.

    Várom válaszodat
    üdvözlettel:
    Váczy Katalin

    1. Kedves Katalin!

      Én kúraszerű fogyasztást javaslok, amit azt jelenti, hogy 3 hónapig, minden nap reggel éhgyomorra 1 evőkanállal fogyaszt belőle.

      Üdvözlettel: Gizella

  7. Kedves Gizella! Évek óta Önöktől vásárolok, kitűnő és gazdaságos. ajánlom mindenkinek.

Hozzászólás a(z) Kulifai János bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .