Illóolajok – személyre szabva

Bár korábban csak a hidegen sajtolt növényi olajokról írtam, most egy új területet szeretnék bemutatni nektek. Ez pedig az illóolaj és az illóolajok gyógyító ereje.
Bizony, az illóolajok segítségével is jelentős hatást érhetünk el, akkor ha egészségesebbek és kiegyensúlyozottabbak szeretnénk lenni. Hiszen ezek az olajok az ősi gyógyítók egyik legrégebbről ránk maradt eszközei közé tartoznak – akárcsak  a növényi olajok.

Számos kutatás erősítette meg azt, hogy az illóolajok hatalmas antiszeptikus aktivitással rendelkeznek. Például ha a fenyő, a kakukkfű, a menta, a levendula és a rozmaring illóolajának keverékét szétporlasztjuk egy helységben, akkor ez képesek megsemmisíteni minden penészt.

Az illóolajok zárt térben való párologtatása szinte teljesen megsemmisítik a patogén mikroflórát és gyógymegelőző hatást biztosítanak, valamint nyugtatják az idegrendszert. 

Tudtátok, hogy minden növénynek épp úgy, mint minden embernek, meg van a maga csillagjegye, saját bolygója. Ezért érdemes az alkalmazás előtt megismerni őket, hogy ki tudjuk választani a saját csillagjegyünknek megfelelő olajokat.

Szóljon hát itt egy részletes leírás arról, hogy mely csillagjegy szülötte számára mely illóolaj a leghatásosabb eszköz.

BAK
Menta, gyólyaorr, jázmin, eukaliptusz, zsálya, koriander, szegfűszeg, jegenyefenyő

VÍZÖNTŐ
Narancs, bergamott, levendula, grapefruit, citrom, eukaliptusz, zsálya, rozmaring, koriander, jázmin

HALAK
Narancs, beragamott, grapefruit, levendula, eukaliptusz, citrom, zsálya, neroli, rozmaring, koriander, jázmin, borókafenyő

KOS
Citrom, menta, zsálya, babér, rozmaring, ciprus, koriander, rózsa, szantál, erdei fenyő, jegenyefenyő

BIKA
Citrom, menta, zsálya, babér, rozmaring, ciprus, tuja, jázmin, édeskömény

IKREK
Narancs, levendula, eukaliptusz, édeskömény, gólyaorr, szantál, bazsalikom, koriander, mandarin, rózsa, rozmaring

RÁK
Citrom, narancs, bergamott, grapefruit, erdei fenyő, levendula, zsálya, szantál, rozmaring, jázmin

OROSZLÁN
Narancs, mandarin, koriander, édeskömény, citrom, babér, zsálya, rózsa, tömjén, szantál, rozmaring, tuja, ciprus

SZŰZ
Mandarin, narancs, eukaliptusz, gólyaorr, zsálya, rózsa, tömjén, kukkfű, bazsalikom

MÉRLEG
Gólyaorr, levendula, rózsa, zsálya, eukaliptusz, tömjén, rozmaring, koriander, kakukkfű, menta

SKORPIÓ
Narancs, citrom, mandarin, bazsalikom, erdei fenyő, jegenyefenyő, babér, zsálya, szegfűszeg, rozmaring, szantál, koriander

NYILAS
Grapefruit, citrom, babér, koriander, zsálya, szegfűszeg, tömjén, rózsa, rozmaring, tuja, ciprus, bazsalikom

Mindenki, aki fogyasztja, illetve alkalmazza ezen növények illóolajait jelentős mértékben javíthat egészségi állapotán, illetve elkerülheti a betegségeket.

Forrás: https://www.easy-aromatherapy-recipes.com/essential-oil-use-chart.html#colds

Tetszett? Akkor kattints és oszd meg!Share on Facebook
Facebook
Pin on Pinterest
Pinterest
Tweet about this on Twitter
Twitter

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..