Tengerész pestis, azaz a C-vitamin hiánya

A C-vitamin az egyik olyan vitamin, melyet nem képes a szervezet előállítani, ezért Neked kell gondoskodni annak beviteléről. Tudom, mondhatnád azt, hogy mi sem egyszerűbb ennél, hiszen csak bekapsz egy tablettát és kész is (de vajon milyen összetevőket tartalmaz még a tabletta, van-e köztük veszélyes anyag?)

Nemrég olvastam egy történtet, mely szerint a C-vitamin hiányt más néven tengerész pestisnek is nevezik. Onnan származik az elnevezés, hogy Vasco da Gama idejében, amikor az emberek a technikai fejlődésnek köszönhetően egyre nagyobb távolságokat tudtak megtenni hajóval, felütötte fejét egy szörnyű betegség, mely elsősorban a tengerészek között szedte áldozatait.

A tünetek a fáradtság, a levertség, a fogak kihullása és a fogíny vérzése, a nehéz légzés és a fekélyesek megjelenése voltak.
Eleinte azt gondolták, hogy valami okozza ezeket a tüneteket és nem is gyanították, hogy inkább valaminek a hiánya a hibás.
Hosszú időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy rájöjjenek, hogy a tengerész pestis, más néven skorbut valójában a C-vitamin hiányának következtében fellépő betegség, mely azért elsősorban a tengerészeket támadta meg, mert ők voltak azok, akik hosszú időn keresztül egyoldalúan, C-vitamin hiányosan táplálkoztak így hiányzott szervezetükből a C-vitamin.
Hosszú éveknek kellett eltelnie ahhoz, hogy rájöjjenek arra, hogy ezeket a tüneteket nem valami, hanem valaminek a hiánya okozza.

Szerencsére a manapság már csak kifejezett éhezés, koplalás esetén találkozhatunk skorbuttal. Nagyon sok lehetőségünk van már arra, hogy bevigyük a hiányzó C-vitamin mennyiséget szervezetünkben.
A lényeg, hogy sok gyümölcsöt és zöldséget fogyassz, például C-vitaminban gazdag (teljesség igénye nélkül):
– alma, ananász, banán, narancs, citrom, csipkebogyó, feketeribizli, görögdinnye, kiwi, mandarin, mangó, paradicsom, paprika,

És még sorolhatnánk sokáig.  🙂

Ezek azonban idény jellegű zöldségek és gyümölcsök. Ha viszont nem szeretnél tartósítószert fogyasztani, de mégis szeretnél gondoskodni a megfelelő C-vitaminbevitelről, akkor válaszd a hidegen sajtolt mogyoróolajat, így egész éven át a lehető legtermészetesebb formában gondoskodsz szervezeted egészségéről.

Nálunk a GastrOlaj olajok nem tartalmaznak semmilyen mesterséges adalékanyagot, nem esnek át hőkezelésen és nem azonosak azokkal az olajokkal, melyeket a boltok polcain találsz ét-, illetve salátaolajként. Az igazi 100%-os hidegen sajtolt olaj valóban drágább, mint ezek az előbb említett saláta- és étolajok, de sokkal több vitamint és ásványi anyagot tartalmaznak.

Ha biztosra akarsz menni és igazán jó minőségű olajat szeretnél vásárolni magyar alapanyagból, magyar termelőtől, akkor a GastrOlaj hidegen sajtolt mogyoróolajat választod! 🙂

Vásárláshoz, érdeklődéshez kattints kérlek a képre! 🙂

rp_mogyoroolaj_gastrolaj-300x300-300x300.jpg

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .