Bőrápolásra hidegen sajtolt olaj!

Nagyon fontos kiemelni, hogy bőrápolásra kizárólag hidegen sajtolt olaj használható. Úgy hívjuk, hogy bázisolaj, hiszen a legtöbb otthon elkészíthető krémnek, testápoló szernek a hidegen sajtolt olajok az alapanyagai, a bázisai és ebbe kerülnek bele az illóolajok, melyek többek között a kellemes illatról gondoskodnak.

Természetesen mindkét olajnál, a hidegen sajtolt olajnál és az illóolajnál is igaz, hogy kizárólag 100%-osan tiszta, megbízható helyről szerezzük be az olajokat, nem érdemes a túl olcsó változatokkal foglalkozni, hiszen a cél éppen az, hogy bőrápolásnál elkerüljük a káros mellékanyagokat!

Mostanában sokat gondolkodtam azon, hogy hogyan is tudnám nektek szemléltetni azt, hogy mennyire egyszerű dolog elkészíteni otthon egy testápolót vagy egy dezodort, ami tényleg csak azokból a hozzávalókból áll, amelyeket szívesen használunk, kenünk a bőrünkre.

Ezért folyamatban van egy-két új ötlet, mely ebben segít Nektek, de azért nem árulnék el mindent előre 😉

Beszéljünk inkább egy kicsit arról, hogy milyen olajokban gondolkodjatok, ha otthon szeretnétek kozmetikumokat készíteni. Ahogy már korábban említettem a bázisolaj kizárólag hidegen sajtolt olaj legyen, megbízható helyről beszerezve.

Bázisolajok lehetnek például:

Azért néhány dologra érdemes odafigyelni mielőtt saját készítésű kozmetikumot használunk!

Bármilyen meglepő, de itt is – éppúgy, mint a bolti krémeknél – előfordulhatnak allergiás reakciók. Olyanok is, amelyekről korábban nem is tudtunk. Ezért a saját készítésű krémeknél és dezodoroknál is mindenképpen alkalmazzátok a bőrtesztet. Ez azt jelenti, hogy egy kis helyre (általában az alkar belső részét szokták ajánlani) vékony rétegben kell felvinni a krémet és várni vele egy napot (ha allergiásak vagytok, akkor pár perc elteltével már észlelni fogjátok, de azért jó ha kivárjátok az 1 napot). Ha ezalatt semmilyen bőrpír, viszketés vagy egyéb tünet nem jelentkezik, akkor nincs gond. Ha azonban bármilyen kellemetlen érzést tapasztaltok, akkor érdemes kerülni az adott krém összetevőinek használatát, illetve ki lehet kísérletezni, hogy vajon melyik összetevővel szemben áll fenn érzékenység.

Hasonló a helyzet akkor is, ha ajándékba szánod a saját készítésű kozmetikumot. Érdemes előre puhatolózni, hogy szenved-e az illető valamilyen allergiától, érzékeny-e valamire. Nehogy rosszul süljön el az ajándékozás!

Akár magadnak készítesz kozmetikumot, akár ajándékba szánod, mindenképpen pontosan jegyezd fel, hogy miből mennyit tettél bele, hogy a későbbiekben minden gond nélkül vissza tudd keresni. Ez fontos lehet allergiás reakció esetén is, hiszen az orvosnak így nem kell találgatnia, hanem egyből látni fogja az összetevőket.

Azért remélem nem rettentettem el senkit sem! Nem ez volt a szándékom, csupán arra szerettem volna felhívni a figyelmet, hogy körültekintőnek kell lenni, kizárólag megbízható helyről beszerzett alapanyagokkal kell dolgozni és óvatosan bőrtesztet végezni. Ha mindez megvan, akkor nincs más hátra, mint élvezni a saját magunk által elkészített kozmetikumok általi kényeztetést!

Ugye jól hangzik?

banner_feliratkoztatás

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .