Egészségmegőrzés természetes módon

A legnagyobb kincsünk az egészségünk, melyet sokkal könnyebb megőrizni, mint visszaszerezni.

Egyetértesz ezzel a gondolattal?

Ha igen, akkor van számodra néhány plusz gondolatom, tanácsom, amit ha megfogadsz, akkor sokat teszel az egészséged megőrzéséért. És ha számodra fontos a természetesség is, akkor pedig a legjobb helyen jársz, hiszen számomra az egészségmegőrzés együtt jár a természetességgel, vagyis azzal, hogy elkerüljük a mesterséges anyagokat.

Kezdjük azzal, hogy a természetes egészségmegőrzést semmiképpen nem tekintheted egy egyszeri dolognak. Nem nézhetsz úgy rá, mint egy pár hetes diétára, életmódprogramra. Az erőssége pontosan abban rejlik, hogy ez egy életmód, része a gondolkodásodnak, része a mindennapjaidnak.

Ha röviden össze akarjuk foglalni, akkor úgy is fogalmazhatunk, a természetes egészségmegőrzés célja a betegségek elkerülése úgy, hogy odafigyelsz önmagadra.

De pontosan mire is kell odafigyelni, ha egészségedet természetes módszerekkel szeretnéd megőrizni?

Ebben segítek most neked!

Szerintem nagyon fontos tudatosítani azt, hogy az igazán nagy veszélyt egészségünkre nem az olyan betegségek jelentik, mint a megfázás, az influenza vagy hasonló, viszonylag gyors lefolyású betegségek.

Az igazi, komoly bajt olyan betegségek jelentik, melyeket civilizációs betegségeknek is szoktak nevezni.

Mire gondolok pontosan?

Ide sorolnám például a szív- és érrendszeri megbetegedéseket, a daganatos megbetegedéseket, de akár az oly sokakat érintő emésztőrendszeri megbetegedéseket is. Azért tartoznak ezek ide, mert ezek a megbetegedések kialakulásában jelentős szerepe van a mindennapi életmódnak.

Fontos lépések, amikre érdemes odafigyelned, hogy megőrizd egészségedet!

1. Változatos, egészséges étrend

Sokat halhattad már ezt a kifejezést: étkezz változatosan, egészségesen!

De vajon mit értenek ez alatt?

A legfontosabb, hogy az étkezésed soha ne legyen egyoldalú. Ne kövess túlzó, divatdiétákat, melyek következtében szervezetedben vitaminhiány is kialakulhat – nem beszélve az egyéb kockázati tényezőkről. Szakemberek bizonyították, hogy ezek a rövid ideig tartó, drasztikus diéták, vagy akár fogyókúrák sokszor többet ártanak, mint használnának.

Törekedj arra, hogy étrended tartalmazzon megfelelő minőségű:

  • húskészítményeket, mint például csirkemell, pulykamell, sovány vöröshús, hal. Igyekezz kerülni a feldolgozott húskészítményeket (pl. szalámi), mert ezek rengeteg rejtett sót tartalmaznak és a túlzott sófogyasztás is komoly kockázati tényező.
  • sajtokat, tejtermékeket, tojást.
  • pékárut. Itt fontos, hogy válassz inkább lassabban felszívódó, rostban gazdag teljes kiőrlésű barna kenyeret. Nem javasolt a készen kapható pékáruk (pogácsák, péksütemények) fogyasztása, mert sajnos nagyon sok adalékanyagot tartalmaznak.
  • zöldséget és gyümölcsöt. Érdemes idényzöldségeket-gyümölcsöket fogyasztani. Válaszd mindig az évszakra jellemző fajtákat, mert ezek tele vannak vitaminnal és ásványi anyaggal (én a magyarországon termesztett zöldségek-gyümölcsök mellett teszem le a voksomat). Otthonra készíthetsz aszalt gyümölcsöt-zöldséget is, de fontos, hogy cukor nélkül készítsd el. Már kaphatók kisebb méretű otthoni aszalókészülékek, melyek igazán finom aszalványokat készítenek. Télen nyugodtan használhatod kenyérbe, joghurtba, zabkásába, vagy éppen amibe szeretnéd.
  • olajokat, zsírokat. Bármennyire is hangoztatják néhányan, hogy a zsírok károsak az egészségre, ne higyj nekik. A szervezetnek a megfelelő működéshez igenis szüksége van jó minőségű és elsősorban telítetlen zsírsavakban gazdag növényi olajokra. Ilyenek a hidegen sajtolt olajok (kattints ide és ismerd meg őket) is, melyek kiváló választásnak bizonyulnak arra, hogy a mindennapi étkezésed részesei legyenek. Használd őket pástétomokba keverve, natur joghurhoz ízesítéséhez, húsok utóízesítéséhez, salátákhoz öntetként és még sorolhatnám. Csak a fantáziád szab határokat.
    Olyan kutatási eredményeket is olvastam, ahol az Omega-3 zsírsavakban gazdag ételek fogyasztása segít a depresszió legyőzésében is. Nagyon jó választás ilyen problémák esetére a hidegen sajtolt dióolaj vagy a hidegen sajtolt lenmagolaj is.

2. Lelki egyensúly

A testi egészség mellett nagyon fontos a lelki egészség is. Számos megbetegedésnek lehetnek lelki okai is.

Nem könnyű azonban elérni a lelki egyensúlyt, hiszen a mai felgyorsult, rohanó világban annyi inger ér bennünket, hogy sokszor komoly problémát okoz a feldolgozásuk. A munkahelyi stressz, az állandó rohanás, az időbeosztás nehézségei, a munka és a családi élet összehangolása, az esetleges pénzügyi problémák mind-mind rányomhatják bélyegüket a mindennapokra.stressz_gastrolaj

Ha hosszú időn keresztül nyomasztanak és nem tudod megfelelően kezelni, megoldani őket, akkor előbb-utóbb a szervezeted fizikai tünetekkel is jelezheti, hogy túlterhelted magad. Kezdetben ezek csak kisebb betegségek formájában jelentkezhetnek, de ha nem figyelsz oda ezekre a jelekre, akkor komolyabb betegségek is kialakulhatnak.

Mit tehetsz a lelki egyensúlyod kialakításáért, megőrzéséért?

Fontos az „énidő”. Erre nem nagyon tudok jobb kifejezést. Az énidő számomra azt jelenti, hogy akkor, abban az időben én vagyok a fontos. Az én egészségem, az én gondolataim, az én lelki egyensúlyom kerül előtérbe azért, hogy az egészségemet megőrizhessem.

Itt nem kell nagy dolgokra gondolni. Sokszor az is elég, ha egy kicsit ki tudsz lépni a mókuskerékből és magaddal foglalkozol. Találd meg, hogy mi az a tevékenység ami örömet okoz neked, ami kikapcsol, amitől úgy érzed, hogy feltöltődsz energiával.

Mozogni szeretsz? Akkor tedd rendszeressé a mozgást! Ez lehet minden másnap egy hosszú séta (akár egy-egy buszmegálló kihagyása pl.) vagy intenzív futás. Lehet kerékpározás vagy bármely olyan sport, amit szeretsz.

De lehet kézműves tevékenység is. Ha szeretsz elmélyülni valamiben, akkor a kézműves dolgok nagyon jók, hiszen kizárod a külvilágot és elmélyülsz abban, amit éppen készítesz.

Lehet az olvasás is. Tudom, hogy elsőre furcsán hangzik, de iktathatsz be magadnak olvasóidőt, amit mindig ugyanabban az időpontban megismételsz. Ilyenkor félrevonulsz és elmélyülsz egy jó könyvben. Ez is könnyedén kikapcsolhat.

De sorolhatnám még tovább a lazító fürdőn át egy masszázsig.

Ismét jó eszközként tudom neked ajánlani a hidegen sajtolt növényi olajokat (kattints ide és ismerd meg hidegen sajtolt olajainkat és azt, hogy miben segíthetnek neked). Kiváló alapanyaga egy masszázskrémnek vagy egy lazító fürdőnek. Válassz hozzá olyan illóolajat, mely segít ellazulni (pl. a levendula nagyon jó stresszoldó).

3. Megfelelő mozgás

A mozgás fontosságát nem lehet eleget hangsúlyozni. Itt most nem az élsportról van szó. Mozogj magáért a mozgás öröméért, a felszabaduló energiákért és a egyre jobb állóképességért.seta_gastrolaj

Ahogy korábban is írtam, kezdetben elegendő annyi, hogy sétálj minden másnap egy hosszabbat vagy kerékpározz a családdal minden hétvégén. Ezeket ha rendszeressé teszed, akkor nagyon sok fog segíteni neked megőrizni az egészségedet. A rendszeres mozgás ugyanis oldja a stresszt, javítja a közérzetet, valamint csökkenti a magas vérnyomást, illetve a szív- és érrendszeri megbetegedések kialakulásának kockázatát.

4. Megfelelő minőségű pihenés

Amikor arról beszélek, hogy hogyan őrizheted meg egészségedet természetes módon, akkor mindig kiemelt figyelmet fordítok a megfelelő mennyiségű és minőségű pihenés kihangsúlyozására is.

Sokan nem is gondolnák, hogy az állandó kialvatlanság is milyen egészségügyi kockázatokkal jár – még az immunrendszer állapotára is kihatással van. Az alvásra mindenkinek szüksége van, hiszen a szervezet ilyenkor regenerálódik. Sok helyen olvastam már, hogy az éjfél előtt alvással töltött órák kétszer annyinak számítanak. Ha ez így ebben a formában nem is igaz teljesen, de annyiban egyetérthetünk, hogy nagyon sokat számítanak.

Ha tudsz, akkor próbálj meg meg minden nap ugyanabban az időben lefeküdni.

Nagyon fontos az is, hogy mire ágyba kerülsz, próbálj meg kicsit megnyugodni, magad mögött hagyni az egész napi stresszt és a pihenésre koncentrálni. Tudom, hogy sok esetben ezer gondolat zakatol listairasa fejedben a következő nappal kapcsolatban, de egy jó megoldás – ami nálam bevált – hogy este felírom egy cetlire a következő nap fontosabb teendőit, így tisztán látom, hogy hogyan fog alakulni a következő napom. Ez a módszer még akkor is jó, ha amiatt aggódsz, hogy valamit elfelejtesz – ezt is kiküszöbölheted vele.

A hidegen sajtolt növényi olajok az illóolajokkal párosítva itt is a segítségedre lehetnek. Készíts magadnak egy pihentető fürdőt este, egy kevés hidegen sajtolt dióolajban keverj el néhány csepp levendula illóolajat és merülj el benne. Kétféleképpen is elkészítheted a fürdőt. Ha az illatokat szereted jobban érezni, akkor az illóolajjal elkevert olajat öntsd a fürdővízhez, így a víz felszínén fog úszni és a meleg hatására párolog az illata. Alkalmazhatod úgyis, hogy egy kevés mézbe teszed bele a hidegen sajtolt dióolajat és az illóolajat és ezt öntöd a fürdővízhez. Így már jobban elkeveredik a vízzel és így is élvezheted pozitív hatását.

Mindezeken felül figyelj oda a légzésedre is. Lefekvéskor segít ellazulni, ha mély lélegzeteket veszel, és minden kilégzésnél szinte kifújod a gondokat és stresszt.

Ezekkel a módszerekkel sokat tehetsz azért, hogy egészségedet természetes módon őrizd meg. Próbálj meg jó néhányat – akár mindet – beiktatni a hétköznapjaidba és meglátod, hogy sokkal jobban fogod magad érezni.

A fent említett hidegen sajtolt olajokat keresd nálunk, saját sajtoló üzemünkben készítjük őket, nagy gondossággal azért, hogy segítsenek neked természetes módon megőrizni az egészségedet.

Nézd meg saját sajtolású GastrOlaj hidegen sajtolt olajainkat az alábbi képre kattintva:

logowebshop

 

 

Ha szeretnél alaposabban megismerkedni a természetes egészségmegőrzés egyik legfontosabb eszközével, a hidegen sajtolt növényi olajokkal, akkor pedig ajánlom szeretettel a nemrég megjelent könyvemet. Kattints a képre és ismerd meg a hidegen sajtolt olajok csodálatos világát!

Tudj meg mindet az olajokról!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .