Sokan teszik fel azt a kérdést az életmódváltás első napjaiban, hogy „miért ilyen igazságtalan az élet, miért egészségtelen minden, ami finom”?
A válasz sokkal egyszerűbb, mint gondolnád és nem is igazságtalanságról van szó, csupán megváltozott élethelyzetről.
Egyszer egy előadáson hallottam, hogy sokan azért nem tudnak leszokni a gyorséttermi hamburgerről, mert a benne található szósz egy olyan összetevőt tartalmaz, amit semmilyen más ételben nem találhatunk meg. Ez az összetevő viszont olyan mértékben hatással van az ízlelőbimbókra, hogy az emberek nagy többségénél azt az érzést váltja ki, hogy újra és újra meg kell kóstolnia.
Itt rá is világítottam arra a tényre, miszerint a sok „finomság”, amitől nehezen válunk meg az életmódváltás kezdeti szakaszában telis tele van ízfokozókkal, cukorral és adalékanyagokkal, amik jelleggükből adódóan egyfajta függőséget okozhatnak.
Ez egy üzleti fogás, amit sajnos nagyon hatékonyan alkalmaznak a nagy élelmiszergyártó cégek. A céljuk az, hogy újra és újra meg akarjuk venni ezeket a termékeket és fogyasztóvá, pontosabban függő fogyasztóvá váljunk!
A tartósítószerekkel is hasonló a helyzet. Jórészt üzleti cél áll ezek hátterében is, hiszen a sok tartósítószert tartalmazó élelmiszerek tovább elállnak, egyszerre nagyobb mennyiségben legyárthatók és nem kell számolni annyi selejttel, mint például a friss zöldségeknél, gyümölcsöknél.
Ezek a feldolgozott élelmiszerek sokkal több sót, cukrot és ízfokozót tartalmaznak, mint gondolnád. Rendszeres fogyasztásuk akár az ízlelőbimbók megváltoztatásával is járhatnak. Ez azt eredményezi, hogy annyira hozzászoksz ezekhez az intenzív ízekhez, hogy az egyszerű gyümölcsök és zöldségek íze már silánynak tűnhet.
Pedig a gyümölcsök is tartalmaznak cukrot, de mivel már annyira elszoktunk a természetes ízüktől, ezért önmagukban fogyasztva akár íztelennek is tűnhetnek. Én például rosszul vagyok attól, ha azt látom, hogy egy tál friss epret valaki nyakonönt kristálycukorral….
Nagyon fontos, hogy odafigyeljünk a gyerekekre is, hiszen ők sokkal korábban találkozhatnak ezekkel a mesterséges ízfokozókkal és torzulhat az érzékelésük.
A sok rossz után jöjjön a jó hír! Van remény! 🙂
Ha elhatároztad, hogy életmódot váltasz, akkor kezdetben a kitartásodra és a következetességedre lesz a leginkább szükséged! Hiszen pont az elején fogsz szembesülni ezzel az óriási különbséggel. És igen, pont az elején csábulnak el a legtöbben!
De nem TE! Hiszen ha már meghoztad a döntést, akkor segítek, hogy igenis kitartó legyél és ne add fel! Próbáld ki mondjuk 2-3 héten keresztül, hogy teljesen kihagyod az étkezésedből a fent felsorolt ételcsoportokat és csökkented a cukorbevitelt. Az elején nehéz lesz, tudom. De ha kitartó vagy, akkor nagyon nagy meglepetésben lesz részed a pár hét után.
Ha ugyanis eltelik 2-3 hét és újra megkóstolod a korábban gyakrabban fogyasztott ételeket, egy cukrászdai süteményt vagy egy gyorséttermi hamburgert, akkor nagy valószínűséggel nem fog jól esni, mert a ízlelőbimbóidnak nagyon furcsa lesz. Akkor fogod igazán megérteni és megérezni, hogy mennyire eltorzítják az adalékanyagok az ételek valódi ízeit.
És ami a legfontosabb, újra élvezni fogod a friss zöldségek és gyümölcsök ízvilágát!
Kipróbálod?
Várom a visszajelzésedet! Számolj be róla itt hozzászólásban vagy e-mailben! 🙂