A mai rohanó világban sajnos egyre több felől hallom azt, hogy a stressz, az idegesség és a kimerültség tölti ki mindennapjaink egy részét.
Mindegy, hogy fiatalokról van szó, akiket a munkahelyi stressz kínoz, vagy esetleg kamaszokat nevelő szülőkről, netán a megélhetésért harcolókról.
A stressz és a feszültség sajnos minden területen bekúszik az életünkbe. A minap egy olyan cikket olvastam, melyben arról írtak, hogy szakértők egy csoportja kutatja az összefüggést a stressz (legyen az bármely okból kiinduló) és a daganatos megbetegedések között. A kutatók azzal érveltek, hogy a stressz a szervezetben krónikus gyulladásokat idéz elő, melyek következtében daganatképződési folyamatok indulnak el.
Tényleg ennyire komoly lenne a helyzet? Nem elég, hogy sok-sok munkaórát végig dolgozunk még ezzel is szembe kell néznünk?
Van egyáltalán valami eszköz a kezünkben, amivel küzdhetünk a stressz ellen?
Bevallom őszintén én abba a típusba tartozok, akik hajlamos mindent a szívére venni és túlságosan sok időt elmerengeni a problémákon. Bár tudom, hogy a múltat már nem tudom megváltoztatni, de mégis, valahogy nehezen lépek túl rajtuk.
Nem igazán segít ilyenkor, ha azt mondják nekünk, hogy „ááá, ne törődj vele, majd megoldódik…”.
Aztán egyszer olvastam arról, hogy az Omega-3 zsírsav fogyasztása mennyire jótékony az ilyen esetekben. Mégpedig azért, mert az Omega 3 zsírsavak javítják az agyfunkciókat és serkentik a szellemi képességeket, valamint javítják az élettani funkciókat, csökkenthetik a harag, a szorongás és a depresszió kialakulásának lehetőségét.
Utánajártam és kiderült, hogy halolaj mellett a dióolaj és a lenmagolaj az a két növényi olaj, mely kiemelkedő mennyiségben tartalmaz Omega-3 zsírsavat.
Én a dióolajat választottam, napi 1 evőkanál fogyasztásával kiegyensúlyozottabb lettem.
Miért ne próbálhatnád ki Te is? Kattints az alábbi feliratra és ismerd meg saját sajtolású hidegen sajtolt olajainkat!